promotions.hu
Keresés
Menü megnyitás
Mindenkit érintő figyelmeztetés érkezett az egyik legnagyobb magyar banktól, ennek nagyon nem fogunk örülni

Mindenkit érintő figyelmeztetés érkezett az egyik legnagyobb magyar banktól, ennek nagyon nem fogunk örülni

Borítókép:  Profimedia/ Illusztráció
Helyi Hírek
Kategória fejléc
Promotions

Egy pillanat alatt csalás áldozatává válhatunk, ha nem figyelünk eléggé.

Ugrásszerűen megnőtt idén a pénzügyi csalások, adathalász támadások, internetes és telefonos visszaélések száma és mértéke. A második negyedévben 7 milliárd forint volt a csalásokból származó kár, ebből csak az Erste Banknál 500 millió forintos veszteség keletkezett. Ezek a csalások azonban megelőzhetők lennének, ha mindössze néhány praktikát elsajátítanánk.

Az Erste Bank sajtóbeszélgetésén Harmati László, a bank lakossági területért felelős vezérigazgató-helyettese elmondta:

az áldozatok egyaránt megtalálhatóak az átlag ügyfelek között és a prémium- és privátbanki szegmensben is, ahogyan a vállalati számlák is célpontok lettek, így a megelőzés és tudatosítás fontossága is megnőtt, főleg az ünnepi időszak közeledtével.

A szakember kifejtette, hogy bankjuk folyamatosan fejleszti monitoring tevékenységét és a pénzintézet a csalások 90 százalékát ki tudja szűrni, de az okozott károk összértéke a próbálkozások számának jelentős emelkedése miatt még így is többszöröse az elmúlt évinek.

Leggyakrabban a középkorú budapesti nők válnak visszaélés áldozatává, mivel nagyobb arányban vannak jelen azokon az online értékesítési platformokon, amelyeket az adathalászattal foglalkozó bűnözők is használnak. A legtöbb pénzt pedig a középkorú budapesti férfiaktól csalják ki.

Kósa Anna, a bank compliance vezetője a sajtótájékoztatón elmondta, hogy megelőzési szempontból nagyobb odafigyelést igényelnek a digitálisan kevésbé járatos idősebb korosztály tagjai, és a fiatal felnőttek (20-30 évesek) akiknek "pénzügyi immunrendszere" ellenállóbbnak tűnik a csalásokkal, visszaélésekkel szemben.

A bankkártyás visszaélések egyik gyakori módszere az ismert bolthálózatok külső megjelenéséhez megszólalásig hasonlító hamis webshopok létrehozása, amelyek leggyakrabban külföldi kereskedőkhöz köthetők. Sőt a csalók sokszor fizetnek is a keresőszolgáltóknak, hogy a találati listán előrébb kerüljenek.

Íme néhány módszer amivel kiszúrhatjuk és megelőzhetjük, hogy csalás áldozatává váljunk:

Az adatkezelési tájékoztató hiányosságai, az üzemeltető nevének, elérhetőségeinek (e-mail, telefonszám) hiánya gyanúra adhat okot, de a rosszul megfogalmazott szöveg és az URL cím alapján is fel lehet ezeket az oldalakat ismerni.

Amennyiben lehetséges, érdemes a kevésbé ismert online boltokból utófizetést választani a bankkártyás fizetés helyett, továbbá azt tanácsolják, hogy az ügyfelek minden esetben ellenőrizzék a banki jóváhagyó üzenet tartalmát, a fizetendő összeg nagyságát, a vevő nevét - hangsúlyozták a bankok.

A csalások egy másik módszere, amikor a bank nevében keresik meg az ügyfeleket, arra hivatkozva, hogy gyanús tevékenységet észleltek a számláján és egy szoftver telepítésére kérik, ám ezzel megszerezhetik mobilbankos kódját és hozzáférnek számlájához. Ezek a csalók gyakran veszélyérzetet keltve manipulálják az ügyfeleket, pszichológiai nyomást gyakorolnak rájuk, hogy kicsalják adataikat. Ha ehhez hasonló telefonhívást kapunk a bankunktól, érdemes nagyon óvatosan eljárni és először rákeresni a telefonszámra az interneten, ahol jó eséllyel már bejelentették az adott csalást.

Nemrégiben az ATV Heti Napló riportere is kipróbálta ezeket a módszereket, és ő maga is ledöbbent mennyire könnyű volt kicsalni a bankkártya-adatokat az emberektől. Ha szeretnéd megelőzni, hogy ilyen történje veled mindenképp nézd meg az erről készített riportot alább.

(MTI)