Titkos akció: a pápa mentette meg Magyarországot - íme egy olyan történelmi sztori, amiről nagyon kevesen tudnak

Viharvert országnak számít hazánk, amely az elmúlt több, mint ezer év alatt rengetegszer váltott hűbérurat, miközben virágkorában Európa egyik legerőteljesebb királysága volt. Magyarország a keresztény királyok idejében több száz évig a maga urának számított, igaz, jobbára csak az első 1-200 év az, ami komolyabban megúszta a külső befolyásolást. Mindeközben a pápai hatalom is a csúcsán járt, lévén a még szintén viszonylag fiatalnak mondható katolikus egyháznak csak füttyentenie kellett egy kevéske arany megvillantásával, hogy a haladó vezetők és királyok sereget állítsanak össze. Ennek pedig általában csak egyetlen célja volt, mégpedig a Közel-Kelet meghódítása.

A keresztes-hadjáratok azonban ritkán jártak igazi sikerrel, az erkölcsi károkról nem is beszélve, melyeket az érintett királyságok szenvedtek el az ezredfordulót követően. És akkor még hol voltunk attól, hogy tisztában legyünk a Közel-Kelet pusztaságainak igazi, jelenlegi értékével, melyet kőolajban mérünk? A lényeg, hogy a Magyar Királyságnak is kénytelen-kelletlen, de részt kellett vennie a pápai állam azon ötleteiben, melyek a keleti kalandokról szóltak. Csakhogy a magyaroknak és a széthúzó királyi főnemességnek megvoltak a saját maguk problémái, irigy ellentétei egymással.

Szent István hosszú és dicső uralmát követően már az általános iskolások is megtanulják, hogy egyre kevésbé tehetséges és időtálló uralkodók követték egymást a magyar trónon. Természetesen a pápai kedvencként emlegethető egykori Vajk után is voltak remek királyai hazánknak, mint például a szigorú, de határozott vezető hírében álló III. Béla, vagy az ő fia, II. András. Előbbi állítólag Európa leggazdagabb uralkodójának számított a korában, ám mégsem verte fogához a garast. A tanulmányok szerint nemcsak a törvénykezésben, hanem az anyagi szabályozásban is hozzájárult ahhoz, hogy minél többen tanuljanak meg írni és olvasni. Érdekesség, hogy sírhelye a mai napig épségben megtalálható a székesfehérvári Nagyboldogasszony-bazilikánál. Bár erre csak pár éve tudtak bizonyítékot szerezni a genetikai vizsgálatok alapján.

Fia, III. András talán még ismerősebb az egyszeri olvasó számára, lévén nevéhez kötődik az Aranybulla és annak 1222-es kiadása. Az egyik leggyakrabban emlegetett történelmi magyar évszámtól eltekintve András király külpolitikája volt még igazán említésre méltó. Kárpát-medencén túli hadászati kalandjai és hódítási reményein keresztül hosszú évszázadokra magyar befolyást nyert a Balkán-félsziget nagy részére, mely a majdani török-uralom ellenére is sokáig fennmaradt.

Érdekesség azonban, hogy nagyon kevésen múlott, hogy ez a két fantasztikus magyar király csak egyszerű hercegként silányuljon el a végtelennek tűnő honi történelmi palettán. Egészen konkrétan III. Sándor pápa (született: 1105. - elhunyt: 1181.) szükségeltetett III. Béla trónra kerüléséhez. Az egyház vezetőjeként az egykori sienai bíboros huszonkét évet töltött el haláláig, és ezen idő alatt négy ellenpápa is rontotta a hírnevét, akadályozta működését. Éppen ezért volt fontos az igazi pápa számára, hogy minél több és értékes szövetségese legyen. Ebből kifolyólag egyáltalán nem nehezményezte, hogy a bizánci császárság (élén: Manuél) támogatja Bélát a Magyar Királyság trónjára. Ellenben hazánk legfőbb katolikus vezetője, az esztergomi érsek rosszallta, hogy egy keleti keresztény vegye át a hajdani Szent István örökét. Lukács érsek III. Sándor kifejezett parancsára sem reagált. Ekkor már muszáj volt közbelépni a pápának. Titkos szolgálati úton "megkerülte" a neki ellentmondó főpapot, így a kalocsai Mikónak kellett megkoronáznia a hagyományos szertartás útján Bélát. A rítus azért volt fontos, mert három ismérv alapján volt hiteles egy király a magyarok számára. Birtokolnia kellett a Szent Koronát, Székesfehérváron kellett trónra ültetni, és a "műsort" pedig a haza főpapjának, azaz az esztergomi érseknek kellett celebrálnia.

A nehézségek ellenére III. Béla király nem büntette meg Lukácsot és Esztergomot, külön meghagyta, hogy esete egyedülálló volt, és a jövőben is az esztergomi érsek joga lesz a magyar uralkodó koronázása. További érdekesség, hogy ekkor került bele a magyar címerbe a bizánci kereszt, mely azóta is része hazánk jelképeinek.