promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Újra 20 szál lesz a cigisdobozokban
Helyi Hírek
Kategória fejléc
Promotions
Megosztás
Másolás
Anno a gyártók az áremelések miatt vettek ki egy szálat a dobozokból, utána pedig bevett szokás maradt, hogy a dobozonként csak 19 szálat kaptak a dohányosok. Ez a fajta kiszerelés azonban végleg el fog tűnni. A Dohányipari Befektetők Magyarországi Szövetségének elnöke, Orosz Zoltán a Magyar Időknek nyilatkozott a változásokról. A hátterében az áll, hogy hazánk átvette az uniós dohányirányelv rendelkezéseit, ezek pedig előírják, hogy az eddigi 19 szál helyett húsz szálat tartalmazzanak a cigarettásdobozok. – A 19 szálas csomagolási egységek gyártása 2016. december 31-én véget ért, az új, húszszálas kiszerelések így fokozatosan megjelennek a hazai trafikokban – közölte a lapnak szövetség vezetője. Hozzátette: a megszokott 19 szálas termékeket május 20-ig kínálhatják a dohányboltok, ezután már nem szerepelhet a polcokon húszszálasnál kisebb doboz. Előfordulhat persze, hogy a vékonyabb csomagok már hamarabb eltűnnek, ez attól függ, hogy a trafikok mekkora készletet halmoztak fel.
 
Persze amennyit drágítottak már a cigiken, talán meg is érdemlik a dohányosok, hogy 20 szálat kapjanak, főleg úgy, hogy a csomagok ára így is úgy is drágulni fog. Közben ugyebár már bevezették az új árazási rendszert. A dohányáruk csomagolásán már nem találjuk meg mennyibe kerül pontosan a cigi, erről a NAV honlapjáról lehet tájékozódni. Ez persze nem mentesíti a trafikokat az alól, hogy kiírják az árakat. Az új szabályok szerint hetente kétszer, csütörtökön és hétfőn változtathatnak áraikon a dohánygyárak. Ettől persze mindenki árversenyt vár, de a legtöbb dohányforgalmazó úgy nyilatkozott, nem nagyon fogják váltogatni az árakat. Meglátjuk, mit hoz a dolog. (Magyar Idők; Torony)
Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás