promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Szörnyűségre bukkant három férfi egy barlangban, aztán pedig töméntelen aranykincsre
Borítókép:  Profimedia (Képünk csak illusztráció!)
Gasztro & Utazás
Kategória fejléc
Promotions
Megosztás
Másolás

A véletlenül megtalált kincs ma is szabad préda.

Colorado az Egyesült Államok egyik legnagyobb kiterjedésű állama, amely három magyarországnyi területet foglal el. Aki imádja a westernfilmeket, annak is ismerős a név és a vadregényes táj, ahová az 1850-es évek legvégén kirobbant aranyláz is vonzotta az embereket.

A Sziklás-hegység régiójában elhelyezkedő Colorado ma is számtalan titkot rejt. A szóbeszéd szerint az egyik barlangjában dollármilliókat érő kincs várja az újrafelfedezését, ám a megtalálása nem is olyan egyszerű, mint gondolnánk.

A mélyen a hegyekben fekvő barlang bejárata ugyanis mára elveszett, senki sem tudja pontosan, hol lehetett. Feltehetőleg kőomlás zárta el és tette láthatatlanná, és azért sem verik nagydobra a létezését, mert a felkutatására vállalkozó kalandorok alighanem életveszélybe sodornák magukat.

Az 1880-as években történt, hogy három földmérő véletlenül rábukkant a különös üregre. Már akkor megtalálták benne a misztikus kincset, amely rengeteg megválaszolatlan kérdést is felvetett.

A szakemberek egy szokatlanul erős hóvihar miatt húzódtak a San Luis-völgy ominózus barlangjába, ahol megtették a váratlan felfedezést. Ha már odabent voltak, alaposan körülnéztek, pedig néhány helyen csak négykézláb tudtak átmászni a szűk nyílásokon.

Végül bejutottak egy nagyobb kamrába, ahol valami egészen rettenetes dologba ütköztek. Az egyikük rálépett valamire a félhomályban, amiről később kiderült, hogy egy emberi koponya. További négy ilyet is találtak, valamint egyéb csontokat.

Az igazi felfedezés viszont csak ezután következett: a merész vállalkozók 400 darab aranyrudat találtak. Mindössze ötöt vettek magukhoz, aztán gyorsan eltűntek még a környékről is. Ezek szerint valahol Coloradóban ma is ott lapul 395 aranyrúd, amelyek akkoriban egyenként mintegy 900 dollárt értek – ma pedig együttesen nagyjából 30 milliót, azaz 12 milliárd forintot.

A három földmérő 1881-ben állítólag visszatért a barlanghoz, hogy összegyűjtse a maradék aranyat is, ám akkor már nem lelték meg a bejáratot. Térképet nem csináltak róla, csupán arra emlékeztek, hogy észak felé esett, és ez a töredékes megjegyzés azóta is folyamatosan izgatja a kincskeresők fantáziáját.

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás