Vittem a barátnőmnek egy magazint, belelapozott és azonnal az utcára tette a cuccaimat

Kornél egyik nap szerette volna meglepni a szerelmét. Látta, hogy kijött az egyik kedvenc magazinjának egy extra kiadása, meg is vásárolta. Ezzel pedig olyan események láncolatát indította el, amire álmában sem számított.

Még most is többször észreveszem azt, hogy magam elé meredek, a semmibe. Nem tudom, hogy néhány másodpercig, vagy percekig ülök-e így, csak azt tudom, hogy arra ami velem történt nincs normális magyarázat. A barátnőmmel egy éve voltunk együtt és egészen biztos voltam benne, hogy nekem ő az igazi. Hiába a kevés együtt töltött idő, én vásároltam egy gyűrűt. Igen, el akartam jegyezni.

Sok mindenről tudtunk beszélgetni, de az is tetszett, hogy olyan dolgokról is mesél, amiről én nem tudok sokat: nagyon érdekelte például az ezotéria.

Én nem hittem benne, de ő nagyon komoly tudománynak tartotta és élvezettel tudott róla órákig csacsogni. Én pedig imádtam, mikor így belefeledkezik valamibe.

Nem tudtam, hogy mikor akarom neki odaadni a gyűrűt, úgy voltam vele, hogy eljön majd annak is az ideje. A szándékomban biztos voltam, csak az időpontban nem. Egyik nap aztán kinyitottam a szemem és tudtam, hogy igen, ez az a nap. Majd kicsattantam az örömtől és a munkahelyemen is egész nap erről beszéltem. A kollégák bíztattak, hogy minden rendben lesz, olyan szép pár vagyunk. Ezeket én is tudtam, de a francba is, ez nagy dolog nem? Felteszel egy életed végéig tartó kérdést.

Amikor hazafelé sétáltam és gyakoroltam magamban a monológomat, akkor megláttam, hogy az egyik kedvenc magazinjából kijött egy extra kiadás, ami még biztosan nem volt meg neki. Azt gyorsan megvettem, egy csokor virággal együtt és otthon odaadtam neki. Nagyon örült és mondta, hogy olvasgatna egy kicsit, aztán ebédelhetünk. Alig bírtam kivárni.

Ahogy néztem őt, hirtelen láttam, hogy sírni kezd és rám néz.

Nagyon megijedtem, kérdeztem, hogy mi a baj, míg ő némán az újságban rámutatott egy cikkre. Valami szerelmi asztrológia elemzés volt, ami azt írta nem illünk össze. Elmosolyodtam és megpróbáltam megnyugtatni, de ekkor olyan dacosan lökött el, hogy meglepődtem.

Hát nem érted? - kérdezte. Ez volt az utolsó csepp. Én bizonytalan vagyok ebben a kapcsolatban és jó ideje a szakítást fontolgatom.

A torkomon akadt a szó. Meg sem mertem, de nem is tudtam volna szólalni. Most szakítani akar? Nem jött ki egy fia hang sem a számon. Kérdőn néztem rá és éreztem, hogy nekem is könnyezik a szemem.

Majd folytatta: tudom, ez egy nehéz döntés, de már tisztán látok.

Valahogy mindig is azt éreztem, hogy van bennünk valami, ami nem illik össze. És tessék, ide van írva. Feketén, fehéren. Minket egyszerűen nem egymásnak szántak. Ne haragudj, de nem szeretném ezt veled folytatni. Keressünk valaki olyat, akivel valóban passzolunk.

Majd pakolni kezdett. 20 perc múlva már ott sem volt. Becsukta az ajtót és nem jött többet vissza. Azóta nem vagyok önmagam, szellemként járkálok mindenhova. A munkahelyemen betegszabadságot vettem ki, nem bírtam volna elviselni a kérdéseket meg a gratulációkat a nagy büdös semmire. Most is a békülésen gondolkozom, de már le is tiltott. Esetleg ha lefizetnék egy jósnőt? Talán az működhetne? Vagy ha beszélnék az újság szerkesztőivel, hogy pontosítsák a képletet? Egyáltalán, most komolyan van ennek tudományos alapja? Rettenetesen kétségbe vagyok esve, nem bírom nélküle.