Befizettem édesanyámat egy társas utazásra: hazaérkezése után bemutatta kivel ismerkedett meg, azóta nem beszélünk egymással

Sára úgy gondolta, hogy édesanyja eleget volt már szingli a válása óta, viszont az online ismerkedésben sem bízott. Magához ragadta ház a kezdeményezést és meglepetést szervezett. Egy hét múlva azonban ő lepődött meg a legjobban. Most az ő történetét olvashatjátok.

A levelem nem lesz sem pozitív, sem bíztató. Igazából éppen arról szól, hogy nem éri meg senkinek, még a hozzánk legközelebb állóknak sem segíteni, mert a végén csak mi sérülünk. Már 5 év telt el azóta, hogy a szüleim elváltak. Apámnak egy év múlva már új kapcsolata volt és ebből már született is egy gyermek. Engem nem zavar, elég felnőtt voltam már, amikor bejelentették, hogy külön mennek és éreztem rajtuk jó ideje, hogy mennyire boldogtalanok. Kedvelem édesapám új párját is, a féltesóm is nagyon aranyos kislány, nagyon boldog család lettek.

Édesanyám azonban hallani sem akart új párkapcsolatról.

Őt lényegesen jobban megviselte a válás. Bár már ő sem volt boldog, mégis valamiért kudarcnak élte meg azt, hogy felbomlott a házassága. Egyáltalán nem tartja a kapcsolatot apámmal, az új gyerekét sem látta és a feleségéről sem hajlandó még csak tudomást sem venni. Én bátorítottam, felregisztráltam online randioldalakra, mentem vele rapid randira, de mindig talált valami kivetnivalót az aktuális delikvensbe.

Ezt megelégelve szerveztem egy olyat, amire nem mondhatott nemet: egy tokaji borkostolással egybekötött társas utazást.

A hatás nem maradt el, édesanyámnak annyira tetszett a programfüzet, a szállás és az esemény leírása, hogy még ellenkezni is elfelejtett. Szépen kikísértem a buszhoz az indulás napján és megígértem, hogy egy hét múlva elé megyek. Már az első este csodálatos hírekkel hívott fel: megismert egy férfit, aki fantasztikus. Ő is elvált, van egy körülbelül velem egykorú fia és nagyon jól megértik egymást. A hangja minden nap egyre boldogabb volt és már alig várta, hogy találkozzam a férfivel.

Az utóbbi időben rám is rám járt a rúd, túl voltam egy csúnya szakításon.

Egyáltalán nem jöttem ki a párom családjával és ez végül oda vezetett, hogy nem tudtuk megoldani a dolgainkat. Az apját a volt feleségére emlékeztettem és mindig éreztem, hogy nem támogatja teljes szívvel a kapcsolatunkat. Egy idő után azt éreztem, hogy már a páromnak sem vagyok fontos, elkezdte bennem a hibákat látni, idegesítették olyan dolgaim, amik korábban nem. Így végül elengedtük egymást.

És ekkor jött a meglepetés...

Megérkezett a busz és meg is láttam édesanyámat, ahogyan leszáll: mintha kicserélték volna. Színes ruhát viselt, kalapot és úgy mosolygott, ahogyan talán még sohasem láttam. Hátra nyújtotta a kezét és ekkor megláttam az új partnerét. Néhány másodpercre minden elsötétült és mikor odaértek, akkor a férfi reakciója még inkább kétségbeejtett.

Olyan harag dúlt bennem, amit még nem éreztem.

 

Kitalálhattátok: a volt párom apja volt az. Aki felnevetett, megölelt, majd azt mondta, micsoda véletlen. És kedves közös emlékeket kezdett mesélni az anyámnak rólam és a páromról, amiket én teljesen máshogyan éltem meg. Ráüvöltöttem, hogy azonnal fogja be a száját és anyámnak azt mondtam, hogy amíg ezzel az emberrel nem szakít, addig engem nem lát. Ennek már egy hónapja. Írt nekem egy hosszú levelet ő is és az exem apja is, hogy mennyire sajnálják, beszéljük meg, de együtt akarnak maradni. Sőt, még az exem is keresett, hogy ne gyerekeskedjek és végre boldogok a szüleink.

Nem tudok ezen az egészen túllépni, én reagálom túl?