promotions.hu
Keresés
Menü megnyitás
Rendőrautó vitte el Krausz Gábort és Mikes Annát, az Ázsia Expressz kihívása a végéhez ért

Rendőrautó vitte el Krausz Gábort és Mikes Annát, az Ázsia Expressz kihívása a végéhez ért

Borítókép:  TV2 Play
Élet
Kategória fejléc

Kétségbeesve kérlelte a rendőröket Mikes Anna és Krausz Gábor.

Már egy hete adásba került az Ázsia expressz új évada, ami minden eddiginél több izgalmat ígér. Bár az elején úgy tűnt, hogy egy kifejezetten barátságos, kedves és összecsiszolódásra hajlandó párosokból álló brigád jött össze, viszont néhány nap alatt kialakulta a szimpátia és ennyi idő ahhoz is elég volt, hogy a konfliktusok kiéleződjenek.

Az egyik legutolsó kihíváson a párosok feladata az undorító ételek köré csoportosult.

Tojást kellett fogyasztani különböző állapotaiban és az elkészítési módok is változtak, ez pedig igen csak megülte a versenyzők gyomrát. Azt ugye sohasem tudni, hogy ki szakítja át először a célvonalat, így amikor a versenyzőket egy utolsó utáni feladat elé állítják, akkor nem tudhatják, hogy a többiek mit feleltek Ördög Nóra kérdésére, miszerint vállalják-e a némi előnyért cserébe a nehéz küldetést.

Krausz Gábort és Mikes Annát csúnyán hátba szúrták a versenytársaik.

Az egyik feladat az volt, hogy helyi hozzávalókból kellett elkészíteni egy ételt, amit a csapattársakkal kellett volna megosztani, ez pedig nem várt fordulatokat hozott a játékban. Mikes Anna és Krausz Gábor korábban előnyt adtak Cserpes Lauráak és édesapjának, ők viszont ezt a szívességet nem viszonozták és mikor arra kérték, hogy segítsenek egymásnak, akkor azt az apa lánya páros elutasította. Ennek előzménye is volt: ők Dietz Gusztávval és Laky Zsuzsival egy közös járművet stoppoltak le, itt pedig megbeszélték, hogy egymásnak fognak segíteni.

Az Ázsia Expressz nem kibújó az alól, hogy a matek az matek.

Gábor és Anna párosát szisztematikusan kizárták az együttműködésből, holott a képlet egyszerű lett volna: ha mindenki elfogyaszt a másik tányérjáról két tojást, akkor a feladat ugyanúgy el van végezve és mindenki nyer. Végül azonban ez nem így történt, emiatt pedig Cserpes Lauráék elnézést is kértek, de ez sem volt elég ahhoz, hogy Krauszék a kiesés szélére kerüljenek, ezzel pedig egyértelművé vált: nekik is részt kell venniük a Hajsza nevű kihíváson, ami a szokásos feladatoknál is sokkal nehezebb.

Zámbó Krisztiánék is nagyon igyekeztek a Hajszában, de egy rendőrautó végül mindent megváltoztatott.

Bár rengeteg akadály nehezítette a párosok sorsát és Krausz Gáborék még el is tévedtek, egy hihetetlen szerencsének köszönhetően beelőzték Zámbó Krisztiánékat. A műsor egyik legnehezebb feladata az, hogy fuvart fogjanak maguknak a versenyzők, ez minden adásban visszatérő téma. Itt sem volt másképp, azonban Mikes Anna és párja egy rendőrautót intett le, akik ráadásul a kedvükért még a szirénát is bekapcsolták, miután a versenyzők kétségbeesetten kérlelték a rendfenntartókat a gyorsításra. Ezzel pedig el is dőlt a Hajsza: ők értek oda előbb Ördög Nórihoz.

A jelenetet ide kattintva tudod megtekinteni: