promotions.hu
Keresés
Menü megnyitás
Veszélyes parajelenségek miatt eltiltották a turistákat a misztikus emlékműtől

Veszélyes parajelenségek miatt eltiltották a turistákat a misztikus emlékműtől

Borítókép:  Profimedia
Élet
Kategória fejléc

A turistáknak szigorúan tilos napkelte előtt vagy napnyugta után belépniük India legkísértetesebb épületének tartott épületébe, a Radzsasztáni Bhangarh erődbe, egy állítólagos gyilkos entitás miatt.

Az épület kapujába a kormány által kihelyezett tábla már vészjóslóan figyelmeztet, hogy minden belépés szigorúan tilos, ha nem süt a nap. Az erre látogatók komolyan is veszik és be is tartják, hiszen rengeteg kísértet história szól az erőd baljós múltjáról, a helyiek pedig számos éjszakai fényjelenségről és sikoltozásokról számolnak be a környéken. - tájékoztatta az IndiaTimes.

A legismertebb elbeszélések már a közeli faluban is arról szólnak, hogy az erőd környékén minden éjszaka láncra vert halott nők sikolyai hallhatóan és egy furcsa parfüm illata is tisztán érezhető, aminek forrása bizonyíthatóan is a romok irányából származik. Ráadásul a helyiek azt állítják, hogy aki napnyugta után belép az erődbe, az soha többé nem jön ki onnan élve.

Az erőd évszázadok óta rettegés tárgya a közelben élők körében, ezalatt a benne rejlő szörnyűségekről szóló történetek csak egyre sötétebbek lettek. Az első, leggyakrabban hangoztatott legenda Madho Singh dzsajpuri király nevéhez fűződik, aki meglátogatta Bala Nath bölcset és engedélyt kért tőle az erőd felépítésére. A bölcs igent mondott, azzal a feltétellel, hogy az erődöt nem építheti olyan magasra, hogy az beárnyékolja az otthonát.

A király készségesen beleegyezett és elkezdte építeni a Bhangarh erődöt. Minden rendben volt egészen addig, amíg a király ambiciózus utódja elkezdett az alapoktól felfelé is építkezni, árnyékot vetve ezzel Bala Nath otthonára.

A bölcs érthető módon megátkozta az erődöt, biztosítva, hogy mindenki, aki benne él, újjászületés nélküli életre legyen ítélve, bizonytalanságban rekedve, hogy az örökkévalóságig a romok között kószáljon.

Egy másik mese szerint egy pap, aki a fekete mágia gyakorlója volt, beleszeretett egy gyönyörű bhangarh-i hercegnőbe, akinek külsejét India határain túl is ismerték. Egy nap a pap követte a hercegnőt a piactérre és szerelmi bájitalt kínált neki, amit a lány visszautasított, mivel tisztességtelen szándékairól értesült. A szerelmes főzetet a lány egy közeli sziklára dobta, aminek következtében az rágördült a papra és halálra zúzta őt. A pap utolsó szavaiban megátkozta az egész falut és az erődöt is, mindenkit pusztulásra ítélve benne. Az eset után a környék teljes lakosságát egy év múlva egy nagy csatában lemészárolták és az átok beteljesült.

A legendák, mítoszok és elbeszélések annyira élesen élnek a helyiekben, hogy nem kockáztatják meg az erőd megközelítését legtöbben még nappal sem, a paranormális történetek pedig több turistát is vonzott, akik a törvénynek megfelelően kizárólag csak napkeltétől napnyugtáig látogathatják az erődöt. Kíváncsiak lennénk arra is, hogy ezen időszak alatt hányan tapasztaltak bármiféle paranormális jelenséget is.