Rommá aláztak egy úriemberként közeledő srácot egy szórakozóhelyen – a lánycsapat vihogó hiénafalkaként szégyenítette meg az udvarlót

Egy budapesti szórakozóhelyen tört szilánkosra az állunk, mikor egy normális, ismerkedni vágyó srác kreatívan és kedvesen lépett oda egy barátnői társaságában táncoló, vele már legalább fél órája flörtölő lányhoz, aki egyszerűen rommá alázta az udvarlót.

Unokatestvéreim közül ketten most 20 és 22 évesek, mindketten lányok, és előfordul, hogy kíséretként elmegyek velük az éjszakába, majd hazaviszem őket. Én 40 éves vagyok, és én is emlékszem pár megalázó dologra az ifjú koromból, de a mai fiatal generáció ezerszer brutálisabban bánik egymással.

A vicc az, hogy a lányok (például unokatesóm barátnői is) folyton azon sírnak, nem találnak egy normális fiút maguknak, mert a srácok vagy bunkók, vagy nem mernek közeledni - állításuk szerint nem tudnak olvasni a jelekből, vagy szimplán beszariak.

Hát csillagvirágaim, rohadtul nem erről van szó!

A probléma az, hogy a legtöbb csaj - tisztelet a kivételnek - mindent elkövet azért, hogy egy takaró alól egyedül, a fiúja keze helyett egy nutellás üveget szorongatva nézze este a Dirty Dancinget.

Nyári sztori, hogy a 22 éves unokatesómmal - nevezzük mostantól Andinak - éppen egy felkapott budapesti szórakozóhelyen lazultunk, mikor megpillantott három srácot, akik közül az egyik nagyon szimpatikus volt számára. Oda is evickéltünk, én a háttérbe húzódtam, nehogy bekavarjak a képbe, ő pedig a barátnőjével ott táncolt a fiúk mellett. Lassan szóba elegyedtek, tök normális srácok voltak, nem nyomultak durván, nem simultak rögtön, mint egy kangörcsös perzsa macska, inkább beszélgettek a lányokkal, meg is nevettették őket, táncoltak.

Mikor levegőzni mentewk a gangra, én is csatlakoztam, dumáltam velük és kiderült, az egyik legénynek nagyon bejön egy lány, aki egy nagyobb társasággal mulatott. Bátorítottuk, menjen oda, majd csillogó szemmel megkérdezte, jópofa lehet-e, ha bűvésztrükkel nyit a csajnál. Elárulta, ez a hobbija és arra gondolt, hajtogat szalvétából egy kis virágot és azt adná át a semmiből elővarázsolva. Szerintünk tök jó ötlet volt, nem sablonos, nem tolakodó.

Mikor visszamentünk a tánctérre, még utoljára felmérte, érdemes-e odamennie, és mindannyian határozottan mondtuk neki, induljon, mert a lány tök egyértelmű jeleket dobál.

Fel is kerekedett, mikor odaért, mosolyogva köszönt, röviden megmutatta üres tenyerét, majd elővarázsolta belőle a kis szalvétarózsát. Az összes csaj lefagyott, de láthatóan a gyönyörtől, tényleg tetszett nekik a húzás, majd az ötös kupacból ketten váratlanul nagyon elkezdtek nevetni. Erre a kiszemelt lány, aki a gesztust kapta, zavarba jött, ő is nevetni kezdett, majd az italával leöntötte Ádámot, majd úgy taszította arrébb, mintha a szokásos bunkó nyomulást mutatta volna be, közben pedig a teljes csajbanda úgy vihogott, mint egy hiénafalka. Nem hittünk a szemünknek!

A srác barátaival és az unokatesóimmal kimentünk a levegőre, hogy átbeszéljük a történteket Ádámmal, aki rettenetesen el volt kenődve és azt mondta: "Na ezért nem szoktam odamenni lányokhoz..."

Na nem azért, mert attól fél, hogy egy kedves közeledés után nyakon öntik, kiröhögik és megalázzák, mert normális lelkületű ember erre nem is gondol. A félelme szimplán az az ismerkedéssel kapcsolatban, ami a legtöbb fiúnak és lánynak, azaz a visszautasítás. Ami azt a mindenki által rettegett üzenetet küldi, hogy nem vagy elég jó. Ez a "nem vagy elég jó" egy egyetemes félelem, meghúzódik az iskolapadban, a munkahelyen, a sportpályán, és persze a párkapcsolatokban. Önmagában is elég blokkoló tud lenni, hát még ha nyakon is öntik egy kis sziruppal.

Később megpillantottam ezt a lánycsapatot és odamentem hozzájuk. Beszélgetni kezdtünk és kiderült, huszonévesek és az ötből négyen szinglik. Megkérdeztem, akkor miért aláztak meg egy kedvesen közeledő srácot. Nem jött válasz.

A helyzet az, hogy valószínűleg a csordaszellem és a megfelelési kényszer van a dolog mögött. Egy valaki felnyerít, jelezve ezzel, hogy szánalmasnak tartja a látottakat, a többi pedig még akkor is csatlakozik hozzá, ha ők amúgy tök másként gondolták.

A legszomorúbb, hogy az életben minden mindenre hatással van, tehát Ádám vélhetően egy ideig nem mer majd közeledni a lányokhoz, pedig biztos akadna olyan, akinek nagyon is tetszik és alig várná, hogy megszólítsa, attól meg egyenesen elolvadna, hogy olyan kreatívan és kedvesen tenné, mint a fent taglalt esetben. Tehát az az ötös lánykupac gondsokodott róla, hogy azok a lányok, akiknek Ádám tetszene, jó ideig pártában maradjanak - és ez igaz az összes pofára ejtett srác és lány esetében. Elindul az ördögi kör és csak a siránkozás marad, meg a magány.

Nem tetszhet mindenkinek, ahogy Ádám közeledett, de mivel kulturáltan tette, annyit minimum megérdemelt volna, hogy ha el is küldik, tapintatosan tegyék, figyelembe véve, hogy valaki/valakik pont Ádámra várnak, vagy inkább vártak volna valahol. 

Minden ember bátorításra, elismerésre és szeretetre vágyik, így jusson eszünkbe ismerkedésnél, az iskolában tanárként vagy éppen diákként, a munkahelyen főnökként vagy kollégaként, a családban szülőként és gyerekként, hogy egy egy-egy otromba megnyilvánulással mit okozhatunk: hogy a félelem félelmet, a keserűség keserűséget, a bántás további bántásokat szül, míg a pozitív hozzáállás, a tisztelet és társaik szárnyakat adnak.