promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Sokkolta a rendőröket, ami az egyetemi bulin fogadta őket, szinte csak tántorogni tudtak a meglepetéstől
Borítókép:  Képünk illusztráció. Forrás: Profimedia
Színes
Kategória fejléc
Megosztás
Másolás

Szinte mindenre fel voltak készülve, kivéve arra, amit itt találtak.

Amióta világ a világ, az emberek szeretik jól érezni magukat. A munka, vagy tanulás után kevesen mondanak nemet a jól megérdemelt pihenésre és lazításra, csak annyi változott az idők során, hogy milyen módon eresszük ki a fáradt gőzt. Vannak azért persze fokozatok és ahogy történetünk főszereplőinek példája mutatja, néha kissé túltolják a vadulást. Egy csapat fiatal rocksztárokat megszégyenítő módon ünnepelt, a botrányos végeredmény pedig még a rend sokat tapasztalt őreit is sokkolta.

Még 2017-ben Baltimore városában tartottak egy igen jól sikerült diákszövetségi bulit, amin 120 felettébb szomjas fiatalkorú egyetemista vett részt. A szomszédságot zavarta a zaj, vagy csak irigyek voltak, hogy őket kihagyták a jóból, mindenesetre kihívták a rendőrséget, akik hamarosan megérkeztek a bűnös élvezetek helyszínére.

Az egyenruhások valamilyen ismeretlen okból a magukkal vitt alkoholszondával letesztelték a ház levegőjét, ekkor jött a sokkoló meglepetés. A mért 0.01-es érték határérték feletti, azaz a kaliforniai törvények figyelembevételével, ha a házak vezethetnének, akkor ez a borissza példány bizony pórul járna, amennyiben elkapnák útja során. Úgy is fogalmazhatunk, hogy ebben a buliban elég volt csak levegőt venni, hogy máris jobb hangulatba kerülj.

Sokakban felmerült a kérdés, hogy ez egyáltalán lehetséges-e. A választ részben az alkoholszondák működésében kell keresni. Ezek értelemszerűen nem képesek mérni a vér alkoholszintjét, csupán megbecsülik azt a kifújt levegő etanol tartalma alapján. Ezek a trükkös kis szerkezetek egy anódot és egy katódot tartalmaznak. Amikor valaki belefúj, a leheletében található etanol reagál az anódnál lévő levegőből származó vízzel, és ecetsavvá oxidálódik.  Ezzel párhuzamosan a katódon az atmoszférából származó oxigén redukálódik, és víz keletkezik. Ez a két összekapcsolt reakció elektromos áramot hoz létre az elektródák között, amely arányos a leheletben lévő etanol mennyiségével.

Tehát elvben lehet a levegőben annyi alkohol, hogy azt a műszer is érzékelje. Főként, hogy a fiatalok még az ablakokat is igyekeztek légmentesen leragasztani szemeteszsákokkal, biztos, ami biztos, nehogy egyetlen levegőben úszkáló cseppje is kárba vesszen a drága nedűnek. A padlót pedig az egész házban eldobált alkoholos üvegek borították és minden ragacsos volt a kiömlött italtól.

Eddig is tudtuk, hogy az egyetemisták szeretik odatenni magukat, ha bulizásról van szó, de ezzel alighanem rekordot döntöttek. A kiérkező rendőrök szája is biztosan tátva maradt a csodálkozástól, vagy azért, mert egy kis potyázásra vágytak.

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás