promotions.hu
Keresés
Menü megnyitás
Gasztro & Utazás

A török tojás, amely meghódította a világot


A török tojás, amely meghódította a világot
Borítókép:  Depositphotos

A magyar gasztronómia egyik alapanyaga a tojás, így a török cilbir sem áll távol tőlünk. Idegenül hangzik a kifejezés? Pedig lehet, hogy te is ismered a török tojásként is emlegetett ételt. Ha nem, akkor épp itt az ideje.

A cilbir egyszerűségében rejlik a nagyszerűsége, hiszen mindössze három fő összetevőből készül: fokhagymával ízesített görögjoghurt, vaj és buggyantott tojás. Valóban nem tűnik túl bonyolultnak, de még mielőtt belemélyednénk a receptbe, nézzük annak múltját!

A török buggyantott tojás története egészen az Oszmán Birodalomig nyúlik vissza, ugyanis a feljegyzések szerint már a szultánok udvarában is kedvelt reggelinek számított. A joghurt ekkor is a török konyha alapvető hozzávalója volt. Szívesen használták levesek, húsok és tojásos ételek elkészítéséhez is.

A török tojást sokan összekeverik a közép-keleti shakshukával. A tojás valóban központi szerepet játszik, de a shakshuka esetében a tojást paradicsomos-paprikás szószban késül el. Ezzel szemben a cilbir elkészítéséhez az enyhén hűtött vagy szobahőmérsékletű joghurtágyra kerül a még meleg, lágy tojás, amelyet leöntünk a még sercegő paprikás vajjal. Ahogy a tojássárgája kifolyik, az összekeveredik a joghurttal és a fűszeres vajjal, így minden falat egy kicsit más ízvilágot nyújt. Kenyérrel tunkolva vagy lepénnyel fogyasztva a cilbir minden cseppje elfogyhat a tányérról.

@citrompor Török tojásos reggeli (Cilbir) pitával Hozzávalók a pitához: 250g liszt 7g porélesztő 10g só 5g cukor 145ml langyos víz A pita lekenéséhez: 3 olívaolaj 1 gerezd fokhagyma petrezselyemzöld Hozzávalók a joghurtos szószhoz: 3 ek szobahőmérsékletű natúr joghurt 1 gerezd fokhagyma só, bors és citromlé ízlés szerint Hozzávalók a fűszeres vajhoz: 15g vaj 1 kk édes pirospaprika 1 kk csípős pirospaprika (vagy chili) 2 db tojás (az eredeti receptben buggyantott tojás van, de én most lágytojással készítettem) #citrompor #tojasosreggeli #törökrecept Tokat Sarması - Zafer Dilek

Manapság már megannyi látványos videó készül mindenféle ételről, de a török tojás még lehet, hogy az újdonság hatásával bírhat. Azért érdemes helyet adni neki a reggeli kínálatban, mert magas fehérjetartalma miatt igencsak tápláló, néhány perc alatt elkészül. Nézzük, hogyan készíti el Rozina kicsit másképp:

Törökországban leginkább reggeliként fogyasztják, de könnyű vacsoraként is kiváló választás lehet. Ráadásul a klasszikus recept szabadon variálható.

A török változat legfontosabb hozzávalója az Aleppo paprika, amely enyhén csípős, füstös aromát ad az ételnek. Ennek híján édesnemes pirospaprikával és kevés chilivel is el lehet készíteni.