Beléptek az évek óta lezárt Zala megyei házba, egy levél várt ott több évtizede

Hazánkban is igen népszerű bizonyos körökben az úgynevezett "urbex" tevékenység - az egzotikus szó voltaképpen nem takar bonyolult dolgot: lelkes és bátor emberek keresnek fel olyan épületeket, amik már hosszú évek óta elhagyatottan állnak.  A legtöbbször az ilyesfajta tevékenység célpontjává természetesen a nagyobb raktárak, gyárépületek vállnak, néha azonban előfordul olyan is, hogy "civil" házakat látogatnak meg.

A Felfedező - elhagyott helyek Magyarországon urbex csapata most pontosan egy ilyen civil házba tévedt be (bár a poszt csak tegnap lett közzé téve, a növényzetet elnézve azért nem most februárban voltak), ahol igen elgondolkodtató és érdekes képsorozatot készítettek.

Az elhagyatott zalai házikó

A ház utolsó tulajdonosai egy idős házaspár voltak, a haláluk óta eltelt 28 évben pedig egészen egyszerűen megállt a helyen az idő. Könnyen elképzelhető, hogy már nem volt élő rokonuk, ugyanis a házban tényleg nem változott semmi - kivéve, hogy azért az eltelt idő alatt igencsak megrágta az ingatlant az idő vasfoga.

A helyszín Zala vármegye, itt található a kis ház, amit bejárt a csapat. Mérete alapján nem egyértelmű, hogy vajon mindennapi használatra szánt lakóingatlan volt-e, vagy inkább valamilyen funkciót betöltő "hétvégi" ház vagy esetleg présház, mindenesetre az ott talált tárgyak alapján lehet következtetni a házaspár mindennapjaira.

A legtöbb dolog ugyanis még mindig ugyanott van, ahol hagyták őket: található a házban fűszergyűjtemény, német feliratú, folyadékkal teli üdítőspalackok (az osztrák határ ugyebár nincs túl messze), egy doboz algopyrin, mellette szemüveg, levelek (amik egyébként az Alföldről, Bélmegyerről lettek feladva) - az udvaron pedig a mai napig ott áll a kelet-német autóipar csodája, egy Trabant.

Az eltelt 28 évben azért a természet sem volt tétlen, ami igen erősen hozzájárul egyfajta poszt-apokaliptikus hangulathoz: az emberi civilizáció felett átvette az uralmat a buja növényzet, a Trabantot és a házat is sűrűn benőtte a borostyán, a pókok lelkesen fontak hálót mindenhova, ahova tudtak (bár mostmár leginkább csak téglapor van benne).

A kommentelőket igencsak elgondolkodtatta a képsorozat: élénk filozofálás indult az élet múlandóságáról, sokan szomorúnak találták a fényképeket, mások viszont inkább lenyűgözőnek.

Abban azért mindenki egyetértett, hogy jó, hogy megszülettek a fotók, és gondoljunk róluk akármit, azt biztos hogy vitathatatlan, hogy egyedi hangulatú és értékes dolgozat született: