promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
10 érdekesség a némafilmek királyáról, Charlie Chaplinről
Színes
Kategória fejléc
Promotions
Megosztás
Másolás

Ma 134 éve született Charlie Chaplin, ennek örömére összeszedtünk pár érdekességet a zseniális némafilmesről.

1. Charlie Chaplin már gyerekként elkezdett színészkedni: mindössze 5 éves volt, mikor a beteg édesanyja helyett be kellett ugrania egy előadásra, ahol katonák előtt énekelt.

2. Sokáig a némafilmek királya volt Charlie Chaplin, aki az elején nem támogatta a hangos filmeket, majd kénytelen volt belátni, hogy azok hozzák el a jövőt, így ő is áttért.

3. Charlie Chaplin volt a legelső színész, aki az ikonikus TIME magazin címlapján szerepelhetett – ez hatalmas megtiszteltetésnek számít.

4. Londonban született Charlie Chaplin, és sosem lett amerikai állampolgár, hiába élt 40 évig ott – 1952-ben az Egyesült Államok kormánya visszavonta az engedélyét, ezért a színész Svájcba költözött, és ott is maradt élete végéig.

5. A legenda szerint Charlie Chaplin egyszer indult egy Chaplin hasonmás versenyen, és harmadik helyen végzett – senki sem tudta, hogy ő az igazi.

6. Charlie Chaplinnek sikerült Oscar-díjat nyernie, de meglepő kategóriában: az 1952-ben bemutatott Rivaldafény zenéjéért – sosem volt képzett zenész, mégis remek zenéket alkotott.

7. Volt idő, mikor Charlie Chaplin több pénzt keresett, mint az Egyesült Államok elnöke: 1916-ban évi 75 ezer dollárt kapott az elnök, a színész pedig 670 ezret.

8. Az 1937-ben bemutatott Hófehérke és a hét törpe című mese volt Disney egyik legfontosabb alkotása, az elkészülésében fontos szerepet játszott Chaplin: Disney-nek kétségei akadtak, de a színész meggyőzte őt, hogy csinálja meg a ma már örök klasszikusnak számító filmet.

9. Charlie Chaplin olyan fontos történelmi alakokkal találkozott, mint például Gandhi vagy Albert Einstein – utóbbival állítólag annyira jóban voltak, hogy a híres fizikus még az 1931-es Nagyvárosi fények premierjére is elment.

10. A legtöbben még most sem tudják, de Charlie Chaplinnek valójában nem barna, hanem gyönyörű kék szemei voltak.

Nézd meg galériánkat a 134 évvel ezelőtt született Charlie Chaplinről:

Borítókép:  Profimedia
Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás