promotions.hu
Keresés
Menü megnyitás
Egy budapesti temetőben olyat fényképeztek, ami felfoghatatlan

Egy budapesti temetőben olyat fényképeztek, ami felfoghatatlan

Borítókép:  Profimedia (illusztráció)
Színes
Kategória fejléc
Promotions

Meghökkentő célra használhatták fel a megmagyarázhatatlan feliratú sírt.

Számos rejtélyes sírhely és síremlék borzolja a kedélyeket világszerte, azonban a legtöbbnek nagyon is egyértelmű a magyarázata mind a keletkezésének okára mind a legendás státuszba kerülésére. Nem kevés bizarr és megmagyarázhatatlan sírkő áll még a helyén, vagy fekszik eldőlve, megrogyva hazánkban is. Ráadásul míg a fővárosban és a nagyobb városok környékén a sajnos már nagyon zsúfolt temetőkben egészen óriási összegbe kerül egy-egy hely megváltása, addig vidéken, egy-egy eldugottabb helyszínen kis túlzással akár fillérekért is meg lehet fizetni egy végső nyughelyet. Így szerettünk, ismerősünk akár hosszú évtizedekig is pihenheti örök álmát.

Néha előfordul, hogy egy sírhely üres, valamilyen teljesen logikus magyarázat miatt mégsem kell ezen csodálkoznunk. Általában egy sírhely inkább szakrális, egyfajta kegyhelyként üzemel, főleg igaz ez egy népes családi kör, vagy nagy ismertség esetében is. Igaz, egyre inkább visszaszorulóban van ez a temetkezési módszer, és sok ember ma már inkább azt szeretné, hogy halálát követően már ne jelentsen gondot hozzátartozóinak. Az emlékezés egyébként is a lelkekben történik, és nem egy üzleti alapon működő temetőben. 

Tulajdonképpen erre is világít rá egy rejtély kibogozása közben az ismert magyar videós, Paxel.

A tehetséges Youtube-os pár hónappal ezelőtt a netes-konteós berkekben ismert Farkasréti, "Na-Seby 1645" feliratú sírkőnek gyürkőzött neki, és kezdett oknyomozásba. Paxel több szögből próbálta megközelíteni gondos kutatómunkával a rejtélyes sírt, amiről az elérhető információk szerint megtudta, hogy üres. Máshonnan származó pletykák szerint sem fekszik a kő alatt senki és semmi, inkább egyfajta kegyhelye lett egy bizonyos közösségnek. 

A Farkasréti temető illetékesei természetesen személyiségi jogok miatt nem árulhattak el semmi különösebben konkrétat a sírról.

Paxel mégis tudott beszélni azzal a kőfaragóval, aki készítette az emlékműt. Ám sok tényt ő sem tudott közölni megrendelőiről. Paxel szerint is az a legvalószínűbb megoldás, hogy a jelenleg 2049-ig kibérelt sírt vagy maga az érintet „Na-seby”, vagy rajongói készítették.

Kiderült ugyanis, hogy minden bizonnyal egy fővárosi, középiskolában tanító történelemtanár a „címzett”, akinek tiszteletére vagy éppen megátkozására hozták létre a kibérelt nyughelyet. Állítólag ez a pedagógus nagy rajongója egy számunkra teljesen ismeretlen angliai csatának. Az angolok éppen polgárháborúztak az 17. század közepén, és a Naseby melletti ütközet bizonyult sorsdöntőnek 1645-ben. 

Paxel videójából kiderült, hogy tényleg egy fanatikus töri tanár majdani sírja lehet ez a hely,

amely aligha rejt a föld alatt bármilyen titkos kincset. Szinte biztosra vehető, hogy a kommentekben még meg is nevezett férfi a videós által is emlegetett Jeruzsálemi Szent Sír Lovagrend tagja, amely befolyással bírt megítélésére és saját rajongására is.

Paxel nyomozós videója a rejtélyes sírról: