Megfújták az ősi azték halálsípot, rendkívüli dolog történt az emberekkel, akik hallgatták

Sikoly az alvilágból: az azték halálsíp, ami még a tudósokat is megdöbbentette

Egy apró, koponya alakú hangszertől senki sem várna világszinten meglepő tudományos eredményt – az azték halálsíp viszont ezt megcáfolja.

Megtalálása óta valóságos mítosszá vált, nemcsak Mexikó régészeti köreiben, hanem a tudományos világban is. Az õsi Mesoamerikában használt síp hangja félelmetesen emlékeztet egy sikolyra – egyesek szerint emberi, mások szerint természetfeletti eredetű üvöltésre.

A koponya formájú sípokat elsősorban temetkezési helyeken találták meg. Az egyik legismertebb lelet Mexikóvárosban, a Tlatelolco templom romjai közül került elő: itt egy fiatal áldozat kezében feküdt az agyagba égetett hangszer.

A síp nem dísz volt, hanem rituálés eszköz. A legenda szerint hasonló hangokat fújt a szél istene, Ehecatl, amikor áthaladt az alvilágon, hogy visszahozza az emberiség csontjait a világ teremtéséhez.

A halál hangszere: az azték síp, amitől még ma is libabőrös leszel

A hang hatása már önmagában dermesztő. Szélsőségesen furcsa, olyan, mintha egyszerre lenne állati, emberi és gépiesen mesterséges. Aki először hallja, gyakran azonnal ráfagy a mosoly.

Egyes beszámolók szerint az azték harcosok az összeütközések előtt ezekkel a koponya alakú sípokkal rémisztő hangzavart keltettek, hogy megijesszék és összezavarják ellenfeleiket. Bár ennek nincs közvetlen régészeti bizonyítéka – harctéren ugyanis még nem találtak ilyen sípokat –, temetkezési és rituális lelőhelyeken annál több került elő.

A berlini Néprajzi Múzeumban őrzött halálsípok olyan hatást keltenek, mintha rémálmok váltak volna szoborrá: mindegyik koponyaszerű, vicsorgó arc mintha egy eltemetett, titkokkal teli történetet próbálna elmesélni, miközben torz vonásaikon keresztül valami ősi, baljós jelenlét figyel vissza ránk a múlt mélyéről.

A mexikói néphit szerint ezek a hátborzongató sípok képesek voltak megnyitni a túlvilág kapuit – hangjuk összekötötte az élőket a halottakkal, mintha két világ találkozott volna egyetlen rezdülésben.

Hogyan hatnak a koponya sípokból szivárgó hangok egy 21. századi emberi agyra

Erre a kérdésre kereste a választ a Zürichi Egyetem idegtudománnyal foglalkozó kutatócsoportja. 70 önkéntesnek kellett véletlenszerű hangokat hallgatni, köztük az ősi azték síp hangját is.

A résztvevők többsége minden előzetes információ nélkül hallgatta meg a hangot, majd szinte egyhangúan őrjítő sikolyhoz vagy egy baleseti helyszín hangjaihoz hasonlították a félelmet keltő zörejt.

A kísérlet közben FMRI agyszkennert is alkalmaztak és meglepő eredményre jutottak: a halálsíp hangja az agy olyan területeit aktiválta, amelyek kifejezetten az erősen negatív, érzelmi töltetű hangokra specializálódtak.

Hasonló, az agykéregben vizsgált zónák dolgozzák fel a baba kétségbeejtő sírását, a sikoltást vagy a veszélyt jelző hangokat.

A halálsíp aktiválta a magasabb rendű értelmező agykérgeket is, ami azt jelenti, hogy a hang hallatán az agy "gondolkodni" kezd: mi ez, honnan jön, mit jelent?

Túl életszerű, hogy elhiggyük – így bolygatja meg az agyunkat az azték halálsíp

Ez a zavarodottság pszichológiai szinten feszültséget okoz. A kutatók szerint az agy nem tudja eldönteni, amit hall, az természetes vagy mesterséges forrásból származik, valódi vagy manipulált és ez a bizonytalanság ösztönösen riadókészültségbe helyezi a testet – megemelkedik a pulzus, fokozódik a figyelem, és beindul a félelemre adott ősi reakció. Ez az érzet hasonlít az "uncanny valley" - "félelmetes közelség" jelenségre, amikor valami túlzottan életszerű, félelmet keltő érzést táplál, és ettől zavarba ejtő gondolatok születnek bennünk.

Az azték halálsípok tehát évezredek távlatából is hatnak ránk. Az ősi ritualék és mítikus hangszerek a modern tudomány ereklyéivé váltak, amelyek segítenek megérteni, hogyan reagál az emberi agy az ismeretlenre, a félelemre és a múlt hátborzongató örökségére.

Az alábbi videóban is hallható a halálsikolyra emlékeztető, természetfeletti hang: