promotions.hu
Keresés
Menü megnyitás
A helyiek szerint igazi halálkanyar a hely, ahol Sallai Nóra karambolozott, a helyszínen találtak valami retteneteset

A helyiek szerint igazi halálkanyar a hely, ahol Sallai Nóra karambolozott, a helyszínen találtak valami retteneteset

Borítókép:  TV2 Play
Celeb & Bulvár
Kategória fejléc

A helyiek mindent elmondtak a baleset helyszínéről.

Sallai Nóra tragédiája az egész országot megrázta. A baleset Alsónémediben történt, a Bors pedig kilátogatott a helyszínre, ahol a helyiekkel is elbeszélgettek, akik megdöbbentő információkat osztottak meg a kereszteződésről.

A Hunyadi út a Haraszti út sarka igazi halálkanyar, a tragédia szinte borítékolva volt.

Innen hajtott ki Sallai Nóra, amikor a BMW teljes erővel belement, az autója pedig felfordult. A kamera felvételeken látszik, hogy Sallai Nóra lassan kanyarodik ki az útra és a helyiek az is elmondták, hogy itt mindenki így közlekedik, ugyanis veszélyes útszakaszról van szó.

A kereszteződés az adottságai miatt nagyon nehezen belátható, szinte teljesen ki kell hajtani ahhoz, hogy látni lehessen az érkező autókat. 

A színésznő állapota továbbra is válságos, kisfia azonban elvesztette a küzdelmet: a kis Bende életét nem sikerült megmenteni. Országos összefogás kezdődött, többen mentek irányított véradásra, azonban a színésznő még nem ébredt fel. Amikor pedig ez megtörténik, akkor élete legnehezebb hírével kell majd szembenéznie.

A Bors magazin munkatársai végighajtottak a kérdéses úton és aggasztó részletekről számoltak be: a kihajtásnál két két tábla és egy villanyoszlop akadályozza a zavartalan helyzetfelmérést és valóban szinte teljesen ki kell gurulni ahhoz, hogy látni lehessen, ekkor pedig sok esetben már késő lehet, valamint ívelt is a kanyar.

A helyiek azt is elmondták, hogy a jelzőlámpa sem a megfelelő helyen van, hátrébb sokkal nagyobb biztonságot nyújtana. A pontos körülményeket azonban a Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság még vizsgálja.

A helyszínre érve azonban a kanyar beláthatatlansága mellett valami más is sokkolta az újságírókat: a helyszínt körül sétálva a fűben észrevették Bende egyik játékát, egy sárga kisautót.

A vétkes sofőr akár évekre is börtönbe kerülhet, ez azonban nem adja vissza a család békéjét és boldogságát. Az biztos, hogy az eset minden résztvevőjére hosszú út ál: Sallai Nórának fel kell dolgoznia azt, amit lehetetlen és a férje is gyászol, miközben felesége életéért is aggódik.

Az egész országot a tragédia foglalkoztatja, több tévéműsorban is téma volt, hogy pontosan mi történhetett. Az emberi elme ilyenkor válaszokat keres, mivel képtelen feldolgozni egy ennyire szomorú eseményt és valami biztosítékot, hogy vele és a családjával ez nem történhet meg. Ez azonban sajnos nem ilyen: a jól megszokott életünk bármikor megváltozhat egy másodperc tört része alatt.

Forrás: Bors magazin