promotions.hu
Keresés
Menü megnyitás
Most jött a hír Sallai Nóráról, az Országos Vérellátó Szolgálat főigazgató-helyettese közölte a színésznőről: a kórházból üzenték meg, ahol kezelik

Most jött a hír Sallai Nóráról, az Országos Vérellátó Szolgálat főigazgató-helyettese közölte a színésznőről: a kórházból üzenték meg, ahol kezelik

Borítókép:  TV2
Celeb & Bulvár
Kategória fejléc

Friss hír jött a kórházból Sallai Nóráról.

Sallai Nóra balesete megrázta az országot. A 44 éves színésznő még a hétvégén szenvedett súlyos autóbalesetet 5 éves kisfiával együtt; azóta is mindketten kórházban vannak. Sallai Nóra állapotáról legutóbb Csonka András számolt be, aki nem tudott jó hírekkel szolgálni. A legfrissebb hírek szerint úgy tudni, a színésznő továbbra is válságos állapotban van, de a neki szervezett véradás elérte célját, rengetegen adtak vért, hogy ezzel járuljanak hozzá Sallai Nóra felépüléséhez.

Most a story.hu-nak nyilatkozott az Országos Vérellátó Szolgálat szakmai főigazgató-helyettese, aki elmondta, hogy jóval több vér gyűlt össze a véradás keretében, mint amennyire Sallai Nórának jelen pillanatban szüksége lenne, ezért természetesen más betegnek is biztosítanak majd belőle.

Dr. Nagy Sándor hozzátette, hogy folyamatosan kapcsolatban állnak azzal a kórházzal, ahol a színésznőt kezelik, és valószínűleg még sok vérkészítményre lesz szüksége a transzfúzióhoz.

A főigazgató-helyettes azt is elmondta, hogy jelenleg naponta két-három egységnyi vérigény érkezik be hozzájuk az ellátó kórházból, korábban ennél többet is igényeltek, de a beadott pontos mennyiségből nem rendelkeznek információval.

Hol tartunk most a véradással?

Magyarországon naponta átlagosan 150-200 véradó ad vért irányítottan, ők azok, akik pontosan meghatározzák, hogy kinek ajánlják fel a vérüket. Dr. Nagy Sándor arról is részletesen beszámolt, hogyan áll ma hazánk a véradás szempontjából.

„Az irányított véradásnak két típusát különböztetjük meg. Az egyik az úgynevezett direkt, amikor a beteg írásban kinyilvánítja, hogy ő mely donortól szeretné a készítményt kapni. Ebben az esetben két lehetőségünk van: megnézzük, van-e vércsoportegyezés, valamint, hogy a szakmai szabályoknak megfelel-e a vér. Ha igen, akkor a készítményt a véradást követően a tizedik naptól legfeljebb négy hétig tároljuk a beteg számára, s ezt más nem kaphatja meg mindaddig, amíg az illető kezelőorvosától nem kapunk eltérő utasítást. A másik típus a támogatói irányított véradás, ami egyébként most is zajlik a szóban forgó beteg érdekében. Ezesetben ha valaki felajánlja a vérkészítményét egy adott személynek, de az nem egyezik a beteg vércsoportjával, akkor azt a TAJ-száma alapján virtuálisan elkülönítjük, bekerül a ‘nagy közösbe’, és kicseréljük olyan vércsoportú készítményre, amire a páciensnek szüksége van”