promotions.hu
Keresés
Menü megnyitás
Több ezer tonnányi kerül évente a Balatonba, egyetlen nap alatt elképesztő mennyiségű halat telepítettek a magyar tengerbe

Több ezer tonnányi kerül évente a Balatonba, egyetlen nap alatt elképesztő mennyiségű halat telepítettek a magyar tengerbe

Borítókép:  Profimedia / illusztráció
Belföldi hírek
Kategória fejléc

Folyamatosan pótolni kell, az évente előirányzott mennyiséget létfontosságú teljesíteni.​

A Balatonnál ősszel sem áll meg az élet. Bár a turisták már elvonultak, és nyugodtabb arcát mutatja az ország legnépszerűbb nyaralóhelye, a szakemberek számára csak most kezdődik az igazi munka, és a következő hónapok során is folyamatosan azon dolgoznak majd, hogy a tó ökoszisztémája a megfelelő módon működjön.

Rengetegen munkálkodnak azon, hogy a Balatonnak azt az arcát láthassuk, amit megszoktunk. Nagyon fontos a vízállás, ami főleg a nyári hónapok során sarkalatos pont szokott lenni, hiszen előfordul, hogy hónapokig alig van csapadék a környéken, ilyenkor pedig jelentősen lecsökken a vízszint. Az sem ritka, hogy a téli vízállás magasabb, mint az előírt 120 centi, ilyenkor szintén mesterségesen kell szabályozni, hogy ne okozzanak problémát a nagyobb hullámok, hiszen az időjárás képes „kibillenteni” a Balatont.

És akkor még nem beszéltünk a vízminőségről, amit szintén állandó jelleggel kell vizsgálni, és ha valami nem megfelelő, akkor azonnal közbe kell avatkozni, hiszen mind az emberek egészségét, mind az állatvilág egyensúlyát biztosítani kell. Most éppen az utóbbi került előtérbe, miután a Balatonihal tájékoztatása szerint több ezer kilogrammnyi halat telepítettek a Balatonba.

„Keszthelyen, Fonyódon és Badacsonyban telepítettünk fogható méretű pontyokat. A mai ponty telepítésekkel együtt idén összesen 157 155 kg-ot teljesítettünk a 300.000 kg-os éves telepítési kötelezettségünkből”

– írták.

Több ezer tonna hal kerül a Balatonba

A teljes mennyiséget december közepéig fogják a vízbe juttatni, a munkálatok pedig Badacsonyban folytatódtak, ahol további 5388 kilogrammnyi, úgynevezett háromnyaras pontyot és 50 kg egynyaras süllőt engedtek a vízbe. A munkálatok pontos terv szerint haladnak, amire szükség is van, hiszen az előirányzott mennyiség csaknem felét még telepíteniük kell a szakembereknek.

„Ezt követően Keszthelyre, az Akvárium Apartmanházak kikötőjébe érkezett egy fuvar. Itt 3 140 kg fogható méretű pontyot telepítettünk be a tóba. A napot pedig Fonyódon zártuk, ahol az erős északnyugati szél miatt, a kikötőben engedtük le a pontyokat a halszállító autóról. Ide is fogható méret került, összesen 3 040 kg. Jövő héten folytatjuk a munkát”

– tették hozzá.

Fontos megjegyezni, hogy ezek őshonos halfajok, azt pedig kiemelten kérik mindenkitől, hogy idegen halakat ne engedjenek a Balatonba, hiszen az invazív halfajták kiszoríthatják a jelenlegi populációt, felborítva a tó élővilágát.

És hogy hogy kerülnek a halak a Balatonba? Máris megmutatjuk!