Ki alakítja a kultúrát? – Nolan Odüsszeiája miatt kifakadtak a görögök, miközben a rendező trójai falónak nevezte a mesterséges intelligenciát

Több mint 120 millió dolláros amerikai mozis bevételnél jár Christopher Nolan Odüsszeiája. Miközben a görögök a film miatt tiltakoznak, Nolan már az MI-t nevezi korunk trójai falovának.
Christopher Nolan Odüsszeia-filmje nagyot robbantott.
Az USA mozikban már túl van a 124 millió dolláros bevételen, és közel 4000 moziban mutatták be. Mindeközben komoly kulturális vita folyik a film körül, amibe a görögök lettek most a legaktívabbak. Miközben Görögországban a szereposztás miatt támadják az Odüsszeiát, maga a rendező egy interjúban már arról beszél, hogy a mesterséges intelligencia olyan, mint a trójai faló. Így korunk egyik legsikeresebb rendezője már két kulturális vitát is elindított.
A görögök leginkább a görög színészek hiánya, a színészek, és főleg Szép Heléna castingja miatt akadtak ki.
Elon Musk úgy fogalmazott, hogy Christopher Nolan „meggyalázta Homéroszt”, és szerinte csak azért hozott ilyen döntést, hogy megfeleljen az Oscar-díjak körüli „woke” elvárásoknak.

A nyár slágere lehet az Odüsszeia, de Christopher Nolan woke szereposztása borzolja a kedélyeket
Olvass tovább...
A vita azonban valójában már régen nem csak erről a filmről szól.
Hanem a művészet szabadságáról. Nolan rendkívül taktikusan elindított egy másik vitafonalat is közben.
„Szerintem a mesterséges intelligencia egy trójai faló, amiről mindenki tudja, hogy a görögök benne vannak. Az MI egy átlátszó, üvegből készült ló” – jegyzi meg a rendezőmester.

Christopher Nolan Odüsszeiája máris zátonyra futott a mozikban?
Olvass tovább...
Soha nem látott gyorsaságú technológiai fejlődésről, és az emberek, fiatalok gyanakvásáról, illetve helyes szkepticizmusról beszél. Nagyon találó Nolan trójai faló hasonlata, hisz mindenki tudja, mi rejlik a mesterséges intelligenciában, illetve az emberben vele kapcsolatban, mégis beengedi. Nem titokban érkezik, sőt minden róla szól, és szemünk láttára formálja át a világot. Christopher Nolan ezzel pedig egyszerre két kulturális vitát is elindított: az egyik a művészet szabadságáról, a másik a mesterséges intelligenciáról szól.
A kettő mögött azonban ugyanaz a kérdés húzódik meg: meddig bízhatunk a technológiában és meddig kell megvédenünk az emberi alkotást?
Nagyon érdekes, hogy miközben a castingjáról vitáznak mindenhol, ő maga nem beszél róla, sőt inkább egy újabb vitavonalat indít el. Felhívja a figyelmet, hogy a technológiát nem szabad vakon elfogadni, kell az egészséges kétkedés, és megjegyzi: érdekes, hogy szerinte a fiatalok a legkritikusabbak. A téma árnyékában megbújnak Hollywood, vagy inkább a Hollywoodban dolgozók félelmei is. A 2023-as sztrájk. A színészek, írók félelmei, a munkahelyek elvesztése, megváltozása okán. Ez komoly háttere ennek a vitának. A két vita összeér, egy keret.
Nem Heléna, nem a bőrszín, hanem, hogy ki alakítja a kultúrát a kérdés.
Az alkotó?
A közösségi média?
A politika?
Vagy hamarosan a mesterséges intelligencia?
Az Odüsszeia történetében a trójai faló kívülről jövő ajándéknak látszott, miközben halálos csapda volt. Sokan Nolan filmjét is egy trójai falónak, diverz csapdának tartják. Miközben ő maga a mesterséges intelligenciát nevezi annak.
Vajon fel vagyunk-e készülve világunk, jövőnk technológiai, kulturális és egyéb csapdáira?
Figyeljük kritikusan, kellő szkepszissel az eljövendőt, hogy világunk egy szép új világba érjen.
Forrás: Huppa.hu, 24.hu, Kritikus Tömeg
Odüsszeia:
