Christopher Nolan Odüsszeiája máris zátonyra futott a mozikban?

Christopher Nolan valószínűleg monumentális filmet akart készíteni Homérosz Odüsszeiájából. Ehelyett lassan vérre mennek a rajongók.
Még szinte le sem ülepedhetett volna az első benyomás, már vita folyt arról, hogyan néz ki Odüsszeusz sisakja, mennyire hiteles a hajó, miért mondja Télemakhosz azt, hogy „dad” (magyarul: apu), kit játszik Lupita Nyong’o, és egyáltalán mennyit lát a filmből az, aki nem a megfelelő IMAX-teremben vált jegyet. Elon Musk is beszállt, Homérosz sírját emlegetve támadta Nolant a szereposztás miatt.
Nolan elkészítette az év egyik legnagyobb mozieseményét, teljes egészében 70 mm-es IMAX kamerákkal forgatva, hatalmas sztárgárdával és egy közel háromezer éves történettel a középpontban. Mégsem a hiteles homéroszi világra került a hangsúly, hanem a képkockákra, bőrszínekre, jelmezekre. Pedig ezek között vannak jogos kérdések is.
A történelmi hitelesség kézenfekvő támadási felület. A film látványvilágának egyes elemeit már korán kritizálták: Odüsszeusz tollas sisakját és vörös köpenyét éppúgy, mint Agamemnón sötét páncélját. Utóbbit egyes nézők egyenesen Christopher Nolan Batman-filmjeinek világához hasonlították. Csakhogy pontosan milyen történelmi valóságot kérünk számon egy több ezer éves mitológiai történet filmadaptációján? Nolan azzal védekezett, hogy a bronzkorról rendelkezésünkre álló régészeti kép eleve töredékes. A filmben használt hajó körül is hasonló vita alakult ki, miután sokaknak egy viking hajót idézett. A produkció valóban egy ősi technikákkal épített skandináv hajót használt, részben azért, mert olyan valódi fa hajóra volt szükségük, amely biztonságosan képes megbirkózni a nyílt tengerrel.

Schwarzenegger legendás Conanja visszatér, a Star Wars alkotója készíti az új animációs sorozatot
Olvass tovább...
Tom Holland Télemakhosza egyes nézők szerint túlságosan modernül fogalmazott egy ókori görög történetben. A vita önmagában szinte abszurd: nyilván elvárható, hogy szleng ne szerepeljenek a filmben, a teljes autentikusságot számonkérni azonban fölösleges. Nolan szerint olyan nyelvet akart használni, amely érzelmileg közvetlenül érthető a mai közönség számára. Ezzel lehet vitatkozni. De az, hogy egy háromórás, monumentális Homérosz-adaptáció körüli diskurzus egyik fontos témájává válik az angol „dad” szó, már sokat elmond arról, hogyan nézünk ma filmeket.
A vita odáig fajult, hogy Elon Musk is megszólalt, és „fehérellenes rasszistának” nevezte Nolant, és azzal vádolta, hogy meggyalázza Homérosz örökségét, Lupita Nyong’o szereposztása miatt.
Közben még a film technikai bravúrjából is botrány lett.

Üvöltött fájdalmában a Netflix sztárja, brutális baleset történt a forgatáson
Olvass tovább...
Az Odüsszeia az első nagyjátékfilm, amelyet teljes egészében 70 mm-es IMAX filmkamerákkal forgattak. Ez elvileg Nolan moziról alkotott elképzelésének egyik csúcspontja: hatalmas vászon, hatalmas kép, olyan látvány, amelyet egy televízió vagy telefon nem képes visszaadni. Csakhogy nem minden néző ugyanannyit lát ebből a képből. A megfelelő IMAX-vetítésen nagyobb képfelület válik láthatóvá, míg más formátumokban a kép egy része lemaradhat. Egyszerűen más a látható képkivágás.
Az internet természetesen erre is megtalálta a lehető legélesebb megfogalmazást: a szegényebbek szó szerint kevesebbet látnak a filmből.
Vicces, de van benne annyi igazság, hogy kellemetlen legyen.
Nolan filmet készített Homérosz egyik legnagyobb történetéből, Odüsszeusz tízéves bolyongásáról, hazatérésről, veszteségről, hűségről és túlélésről. Ehhez felépített egy hatalmas produkciót, valódi tengeren forgatott, különleges kameratechnológiát használt, és Hollywood legismertebb színészeinek egész sorát állította a kamera elé. Nolan Odüsszeiája végül pont ott tévedt el a legjobban, ahol senki sem számított rá: az internet végtelen útvesztőjében.
