Ezek voltak az utolsó szavai Latinovits Zoltánnak a halála előtt, megrázó részletek derültek ki a színészlegenda végzetéről?

Latinovits Zoltán neve máig egyet jelent a magyar színház egyik legnagyobb szereplőjével. A színész életét és halálát övező rejtély évtizedek óta foglalkoztatja a közvéleményt, különösen azokat a kérdéseket, amelyek a végső körülményekhez és a tragikus végzethez kapcsolódnak. A posztumusz Kossuth-díjjal elismert művész utolsó napjai ma is nyugtalanító részleteket rejtenek.

Egy élet, amely a színpadon és azon túl is végletekig feszült

Latinovits Zoltán a magyar színház- és filmtörténet egyik legmeghatározóbb alakja volt, akinek jelenléte és munkái máig élénk vitákat és erős emlékeket hagytak maguk után. A Kossuth-díjjal elismert művész pályája során gyakran került szembe azzal a rendszerrel, amelyben alkotnia kellett.

Saját bevallása szerint összeférhetetlen volt mindazokkal, akik szerinte nem értettek a szakmájukhoz, mégis irányították azt.

Ez a makacs következetesség egyszerre tette legendává és magányossá. Az utolsó években egyre kevesebb szerep jutott neki, ugyanakkor ezzel párhuzamosan belső küzdelmei és vívódásai erősödtek.

Az utolsó nap: levél, mozgás, remény és a végzetes séta Balatonszemesen

Halála előtti napon Latinovits Zoltán levelet írt Cserhalmi Györgynek. A sorokból küzdelem olvasható ki: arról számolt be, hogy jógázik, favágással tölti az idejét, és végre jobban érzi magát. Ezek a mondatok sokak szerint nehezen egyeztethetők össze azzal a képpel, amely egy tudatos végső elhatározást feltételez.

A Ruttkai Évához írt utolsó levelében viszont szerelmi vallomás helyett egy pszichésen kimerült, magányos ember őszinte megszólalása olvasható. A sorok között figyelmesek lehetünk az alvástalanság, a várakozás, a hiány állandó jelenlétére

A levél egyik visszatérő motívuma az egyedüllét. Latinovits többször, nyomatékosan leírja: „Egyedül vagyok.”

Beszél az alvásképtelenségről („alvás is csak altatóval”), a nyugtalanságról, a várakozásról, amely napjai szervezőelvévé vált.

Ugyanakkor a szövegben egyértelműen jelen van az idő szorítása. Latinovits pontosan érzékeli a múlást, erről így ír:

„A múlás miatt, amit percnyi pontossággal mérek fel és nyugtázok.”

A levél végén megjelenő „ha van még idő” különösen súlyos mondat, hiszen utólag olvasva nehéz nem vészjósló jelként tekinteni rá. Nem kijelentés, inkább egy halk kérdés, amely mögött észrevehető a fáradtság, a bizonytalanság és a remény utolsó szikrája.

Ez a dokumentum nem nyújt egyértelmű választ arra, hogy mi történt Balatonszemesen, de világossá teszi: Latinovits halálát egy hosszú ideje tartó belső küzdelem előzte meg. Tehát nem egyetlen pillanat döntött, hanem egy fokozatosan nehezedő teher, ahol a szerelem, a magány és a lelki megterhelés egymást erősítette

A rejtély, amely nem oldódik meg és egy élet, amely túl hirtelen ért véget

A rejtély éppen abból fakad, hogy minden magyarázatra akad ellenérv. Tarics Péter kutatásai például a baleset lehetőségét erősítik, míg a korabeli sajtó és hatósági iratok más irányba mutattak. A bíróság évekkel később kimondta: ennyi idő elteltével nem dönthető el, mi vezetett a tragédiához.

Latinovits Zoltán mint előadóművész

Latinovits Zoltán halála után Pilinszky János, Illyés Gyula, Örkény István és sokan mások búcsúztatták.

Versmondásai, filmszerepei, színházi alakításai ma is élnek. A magyar kultúra emlékezete máig nyitott kérdésként kezeli.

Talán éppen ezért olyan megrázó mindmáig az utolsó napja: mert nem ad megnyugtató választ, csak egy kivételes művész életének végső, fájdalmas csendjét hagyja ránk.

A videó Latinovits Zoltán pályáját, belső küzdelmeit és halálának máig vitatott körülményeit mutatja be, archív részletekkel és értelmezésekkel:

Forrás: Magyarhírlap és Wikipédia