promotions.hu
Keresés
Menü megnyitás
Forradalomról beszélt Bródy János, Szörényi Levente is ott ült mellette

Forradalomról beszélt Bródy János, Szörényi Levente is ott ült mellette

Borítókép:  RTL
Zene, Film & Kultúra
Kategória fejléc
Promotions

A magyar beatkorszak legendái egy kanapén nosztalgiáztak.

Az 1960-as és 70-es évek világszerte hatalmas változást hozott a zenei stílusokban, a beatkorszak addig soha nem látott mértékűre emelte a rajongást, és amelyik zenekar meg tudta szólítani a lázadó fiatalságot, annak rajongótábora viharos sebességgel kezdett gyarapodásba.

Az irányzat Magyarországon is megvetette a lábát, a siker pedig nem maradt el, erről pedig talán az Illés együttes legendás zenészei tudnának a legtöbbet mesélni, akik évtizedekkel később is képesek megtölteni a legnagyobb hazai arénákat is.

Ezt a gimiseknek is látni kellene

A januári Illés 60 valóságos zeneünnep volt a zsúfolásig megtelt Budapest Papp László Sportarénában, Bródy János és Szörényi Levente mellett pedig Koncz Zsuzsa is színpadra lépett. Mellettük az új generáció is fontos szerepet kapott, saját stílusukat is belecsempészve a klasszikus Illés-dalokba. Többek között a Carson Coma, a Margaret Island, a Honeybeast, és az Irie Maffia is fellépett a koncerten.

„Ha tehetném, ha lennének hozzá eszközeink, akkor csinálnánk még egy koncertet csak gimnazistáknak, edukációs módon. Hogy tapasztalják meg, hogy az apjuk, nagyapjuk, szüleik, nagyszüleik miben nőttek fel, mi volt ez a különös időszak, ami a világ ezen hosszúsági és szélességi fokán nagyon sok embernek a gondolkodásmódját meghatározta”

– fogalmazott Novák Péter, a koncert szervezője.

A Blikk egy különleges beszélgetést is közzétett, amin Bródy János és Szörényi Levente közösen emlékezett vissza az évtizedekkel ezelőtti pillanatokra, amikor meghódították a magyar fiatalok szívét:

„Vannak azért emberek, akiknek fontos az, hogy itt majdnem pontosan 60 évvel ezelőtt elkezdődött valamilyen kulturális forradalom, aminek mi az első megjelenési formáit tudtuk felmutatni az Illés zenekarban. És ez hozzátartozik az elmúlt évtizedek magyar kultúrtörténetéhez. Némi szerénytelenséggel mondhatom, hogy mindenki elismeri és tudja, hogy ezt mi kezdtük el. És ez 60 éve történt, és úgy tűnik, hogy ez egy jelentős dolog volt, hatása mai napi tart”

– fogalmazott Bródy János.

A beszélgetés itt tekinthető meg: