Halász Judit drámai vallomást tett, ez tartja életben a 82 éves színművésznőt

Generációk nőttek fel Halász Judit dalain, előadásain, számára pedig mai napig az egyik legfontosabb dolog, hogy a gyerekek valóban gyerekek lehessenek, akiket elvarázsolnak a mesés történetek, énekek, a színes ábrándok világa.

Halász Judit gyerekkora azonban korántsem volt ennyire felhőtlen, édesapja megjárta a frontot, nehéz idők voltak. A béke évei alatt az úttörő színház hozta meg számára a felismerést, hogy amit annyira szeret, az anekdotákat, a verseket, a dalokat színészként tudja igazán sikerre vinni, és ekkor kezdett el álmodozni leendő szakmájáról.

Gyerekként Budára került a családjával, az iskolában már „versmondóként” tartották számon, később a főiskolán pedig nagyszerű mentorai voltak, ekkoriban már énekesként is bontogatta már szárnyait, később pedig televíziós műsorokban is egyre többször szerepelt. Az Illés zenekarral is kapcsolatba került, Bródy Jánossal közösen pedig elkészült a Csiribiri, ami hatalmas sikert aratott, megalapozva a későbbi szerzeményeket.

Kettejük munkája szorosan összefonódott, az irodalmat és a zenét úgy hozták össze, hogy a gyerekek számára is sokkal befogadhatóbb legyen, és ez végül olyan jól sikerült, hogy Halász Judit nem csupán a kicsik, de a családok kedvenc előadója lett. A színpadon és a filmvásznon is nagy sikereket aratott, komoly alkotásokban is, de voltak olyan felkérések is, amiket vallomása szerint „szégyen lett volna” elvállalni.

Mint mondta, korábban fáradhatatlanul adta a koncerteket, egy nap többet is bevállalt, ma viszont már óvatosabb, ám hétvégente így is fellépésekre jár, nyáron viszont a pihenésre koncentrál:

„Ezek a hétvégi koncertek borzasztóan fárasztóak, de ezek tartanak életben”

– fogalmazott, hozzátéve, hogy az évek múlásával már körültekintőbb. A veszteségekről is beszélt, ám mint mondta, tudja, hogy kell megvédenie magát az embernek attól, hogy bajok érjék, ám ez „vagy sikerül, vagy nem”.

Állandó missziójának érzi, hogy az irodalmat és a kultúrát életben tartsák pályatársaival, mivel az emberek ízlésvilága nagyon „leereszkedett”, a gyerekeknek pedig azt üzente, hogy tanuljanak nyelveket, mert csak úgy lehet igazán megismerni a világot, ha más emberekkel szót értenek.

A teljes beszélgetés itt tekinthető meg: