Ezt gondolta Kádár János Rákosi Mátyásról

Az első világháborúút követően hazánk megkapta a lehetőséget az újrakezdésre. A fájdalmas trianoni döntéseken túl tekintve ugyanis örömmel kell nyugtáznunk, hogy körülbelül 400 év után először, független, önálló magyar állam jött létre. Magyarország a felháborító és túlzó békediktátumok ellenére akár egységesen, a káoszt elkerülve is kiléphetett volna az árnyékból. Azonban a háborús kapitulációt követően máris megjelentek a kommunisták az országban, akik az egyszerű ember kezébe akarták adni (látszólag!) a hatalmat, örökre elfelejtve a nemzetállamokat és a királyi/császári örökséget. 

Szerencsére a kommunisták legalább a két világháború között nem tudtak hatalomra jutni. Igaz, fájdalom, hogy a hazai, jobboldali hatalom olyannyira el volt foglalva a revizionista álmaival és elképzeléseivel, hogy nem figyelt igazán a belső ellenségre. A szovjet továbbképzések persze megtették hatásukat, és hazánkban egyre több és több kétszínű, hazaáruló kommunista bontogatta szárnyait a gyárak gépsorai, a folyóiratok írógépei mellett. Ezek az állandóan áskálódó és szervezkedő személyek végül közös erővel járultak hozzá ahhoz, hogy a Horthy-rendszer végső bukását és a második világháborút követően hosszú évtizedekre sötétség boruljon hazánkra a szovjet mintájú kommunista diktatúra képében. 

A szocialista rendszer két leghíresebb neve és képviselője Magyarorsz[ágon Rákosi Mátyás és Kádár János volt.

Előbbi már akkor nagypályás volt a kommunista szerveződésekben, mikor az ifjú Kádár még a helyét és szerepét kereste a munkásmozgalmakban. Ám míg előbbi a hibáiért az elüldöztetésével felelt, utóbbi élte alkonyáig állhatott a haza élén. Kádár csak összeomló elméje szorításában került leváltásra az MSZMP és a Népköztársaság éléről, mintegy végleg megágyazva a vágyott rendszerváltásnak. 

A korabeli hivatalos kommunikációk szerint a két politikus hatalmas tisztelői voltak egymásnak, ám kétségtelen, hogy Rákosi irigyen figyelte a tehetséges Kádár sikereit, népszerűségét. Érdekesség, hogy Kádár a 30-as években teljesen megérdemelt módon, már a második alkalommal töltötte büntetését egy börtönben, amikor Rákosi nagy, de ismeretlen rajongójaként alig várta, hogy találkozhasson idoljával a szegedi intézetben. Akkoriban a fiatal kommunista még a majdani felvett művésznevén, hanem Csermanek Jánosként éldegélt. 

Kádár 1937-ben került második alkalommal a csillagbörtön falai közé, és tudta, hogy Rákosi is ott vendégeskedett, mint felforgató rendszerellenes elem.

A két férfi sosem találkozott egymással. Ezért Kádár egy másik fickóról hitte azt először, hogy ő nagy Rákosi. Azonban csak egy közönséges bűnöző volt az, miközben az igazi Rákosi, mint egy maffiavezér, a háttérben húzódott meg, mint egy nagy befolyással rendelkező fogvatartott. Csermanek ezt követően gyorsan megindult a kommunisták ranglétráján, sikeresen bizonyította be, hogy méltó a bizalmukra, amelyet egy korábbi vallatása során kénytelen volt eljátszani.

Kádár számára a feljegyzések szerint csalódás volt a köpcös, kopasz vezér, ám jó kapcsolatot kezdtek el ápolni. 

A többi már történelem. Az MSZMP hathatós közreműködésével nem csak, hogy megbuktatták 1956-tal Rákosit, de egyenesen ráverték a felelősséget az "ellenforradalom" megtörténtéért. A párt nem akarta hazaengedni, hogy az orosz Távol-Keleten kellett már maradnia haláláig. Az 56-os forradalom után Kádár sikerrel golyózta ki riválisait, és örökre a lelkén száradt a nála sokkal tehetségesebb és becsületesebb Nagy Imre és mártírtársainak csapdába csalása, valamint haláluk. 

Igazán különleges nő volt Rákosi felesége: