
A magyar Szent Korona titkos történetére derült fény, őrületes felfedezés
Olvass tovább...
Egy 400 éves török írás állítja: a magyar Szent Koronából nem egy, hanem akár kettő is létezhetett – csak nem úgy, ahogy hinnénk.
A magyar Szent Korona misztikuma évszázadok óta borzolja a történészek és kalandorok idegszálait, legyen szó eltűnéséről, megcsonkításáról vagy származásáról. Azonban egy újabban előkerült, 17. századi török leírás nem csupán új fejezetet nyithat a koronakutatásban, de akár egy párhuzamos valóságot is felfesthet: létezett egy másik magyar korona – legalábbis így állítja Evlia Cselebi, a híres oszmán világutazó és író, a sztorit pedig a Történelmi szemle folyóirat 54. évfolyam 1. számában Sudár Balázs dolgozta fel.
Mielőtt azonban belevágnánk a titokzatos tárgy kilétének feltárásába, egy kis történelmi kitérőre van szükség.
A magyar Szent Korona, ahogy ma ismerjük, vélhetően a 11. században keletkezett, és az évszázadok során több kezet megjárt – volt, hogy elásták, máskor elrabolták vagy külföldre vitték.
Az egyik legizgalmasabb epizód mégis a török hódoltság korához kapcsolódik, amikor is 1529-ben Szülejmán szultán kezébe került.
Evlia Cselebi írásai szerint, amikor a szultáni trónteremben megpillantotta a magyar koronát, az nem úgy nézett ki, mint amit ma ismerünk. A leírás alapján egy hatalmas, ékkövekkel gazdagon díszített, csúcsos bőrsüveget látott, amelyet láncok tartottak, és a trón felett lebegett. A tárgy fehér és zöld színben pompázott, a leírásban nem szerepel sem kereszt, sem ikonográfiai ábrázolás – ami elég furcsa, tekintve, hogy a ma ismert korona bővelkedik szentképekben.
Ez a részlet már önmagában is izgalmas, hiszen a leírás nemhogy nem illik a Szent Koronára, de inkább egy keleti típusú árnyékkoronára, úgynevezett „samszára” hasonlít. Az arab és perzsa világban az ilyen koronákat nem viselték, hanem a trón fölé függesztették – reprezentatív szimbólumként szolgáltak, nem gyakorlati tárgyként. Evlia ugyanúgy írja le ezt a felfüggesztett ékszert, mint ahogy a perzsa Núsínreván király esetében is fennmaradt: súlya miatt nem lehetett viselni, ezért aranyláncon lógott a trón felett, így keltve azt a látszatot, hogy az uralkodó fején van.
Több lehetőség is adja magát.
Az egyik, hogy Evlia nem a valódi magyar koronát látta, hanem annak valamiféle reprezentációját – egy szimbolikus koronát, amit a törökök készíttettek udvari díszletként, hogy demonstrálják, birtokolják Magyarországot.
Ez a verzió illik a korabeli udvari szokásokhoz, ahol gyakori volt, hogy elfoglalt területek szimbólumait – zászlókat, címereket, koronákat – az oszmán dicsőség díszletei közé illesztették.
Olvass tovább...
A másik, jóval merészebb teória, hogy Evlia egy valóban másik, alternatív koronát látott – esetleg egy régebbi, elfeledett ereklyét, ami a honfoglalás előtti idők relikviája volt, és amit a törökök zsákmányoltak vagy restauráltak. Ebben az olvasatban a magyar Szent Koronának létezhetett egy előzménye: egy perzsa vagy sztyeppei eredetű tárgy, amely a keleti eredetmítoszokkal párhuzamosan élt a magyar kollektív emlékezetben. Hiszen Evlia írásában is felmerül, hogy a magyarok Menúcsehr király – egy ősi perzsa uralkodó – leszármazottai, és koronájuk valójában Iszkenderé, azaz Nagy Sándoré volt.
Ez nem is lenne teljesen példa nélküli. Már Bocskai István koronájáról is tartotta magát az a szóbeszéd, hogy az nem más, mint Nagy Sándor koronája – amit a szultán adott neki, ezzel is erősítve a legitimációját. És ha ezt a korábbi elméletet összevetjük Evlia Cselebi tapasztalataival, megkapjuk azt az elméletileg is elképzelhető, bár erősen spekulatív következtetést: valaha létezhetett egy alternatív „magyar” korona, amely teljesen más szimbolikával, de hasonló jelentéssel bírt.
Evlia Cselebi nem régész vagy történész volt – hanem író, aki legendákból, hallomásokból és saját benyomásaiból gyúrta össze beszámolóit. De az is biztos, hogy nagyon érdekelte a magyar korona és annak története. Még ha nem is azt látta, amit ma Szent Koronának hívunk, lehet, hogy akaratlanul is megőrzött egy alternatív hagyományt. Egy olyan történeti lehetőséget, amit a hivatalos narratíva soha nem vett komolyan – de amit talán most, 400 év után ideje újra elővenni.
Olvass tovább...