A japánok rendkívülit mondtak Trianonról, ezt minden magyarnak ismernie kellene

Japán Trianonról

Kevés kétség fér ahhoz, hogy a magyarság legnagyobb nemzeti tragédiája a 20. században a trianoni békediktátum volt: az első világháború utáni béketárgyalásokon a vesztesek sorsát véglegesen megpecsételődött.

Jóval kevésbé ismert fejezet azonba, hogy egy távoli, csendes-óceáni szigetország egészen másképp viszonyult Magyarországhoz, mint Európa nagyhatalmai: Japán volt az egyetlen antanthatalom, amely tiltakozott a trianoni békeszerződés ellen. A japán delegáció nem tartotta igazságosnak, hogy egy országot ekkora mértékben feldaraboljanak, miközben a helyi lakosságot meg sem kérdezték.

Az együttérzés többféleképpen is megnyilvánult: 1923-ban Andó Rikicsi őrnagy, a magyar–csehszlovák határbizottság tagjaként, saját szemével látta a határ menti magyar közösségek szenvedését.

„Nem tudom megállni könnyek nélkül” - írta naplójában a határvonal „értelmetlen és felfoghatatlan” meghúzása kapcsán.

A japán katona mély megdöbbenéssel figyelte, ahogy emberek egyik napról a másikra elveszítik hazájukat, miközben semmit sem tehetnek. A japán hivatalos jelentések élesen bírálták a békerendszert, korrupcióról, megfélemlítésről és a revíziós mozgalmakban megjelenő antiszemitizmusról is beszámoltak - Japán mégis emberségesebb, kiegyensúlyozottabb hangot ütött meg, mint bármelyik másik nagyhatalom.

Kulturális rezonancia vagy valódi rokonság?

A japán–magyar rokonság gondolata már a 19. században is foglalkoztatta a keletkutatókat. Bár ma a hivatalos nyelvészet és genetika nem támasztja alá ezt az elképzelést, a kulturális párhuzamok mégis feltűnőek.

A két nép hőseposzai, mitológiája, valamint a becsületre, lojalitásra épülő társadalmi értékrendje között sok ponton felfedezhetők egyezések - talán az sem véletlen, hogy a „legkeletibb rokonaink” kifejezés máig megmaradt a magyar közgondolkodásban.

A XX. század eleji japán értelmiségi körökben valóban kialakult egy Magyarország iránt szimpatizáló irányzat, amely a magyarságban szellemi testvért, a kelet és nyugat határán álló kultúrnemzetet látta. Ez a később turanizmusnak elnevezett elmélet akkoriban nemcsak hazai, de japán oldalról is élénk érdeklődést keltett, még ha a tudományos megalapozottsága kétséges is volt.

A szimpátia sajnos nem politika

A két nép közti érzelmi kapcsolat azonban nem jelentett politikai szövetséget. Itthon hamar felerősödtek azok a remények, miszerint Japán majd a revízió pártfogója lesz, hiszen már Trianon ellen is tiltakozott, és „turáni testvérként” tekintenek ránk.

A valóság azonban sajnálatos módon jóval hűvösebb volt. Japán hivatalos álláspontja soha nem támogatta nyíltan a magyar revíziós törekvéseket.

A világháborút követő itthoni sajtó mégis felépített egy „barátságos nagyhatalmat”, amelyet nem a tények, sokkal inkább a vágyak igazoltak - a japán császárság soha nem kockáztatta volna meg kapcsolatait más nagyhatalmakkal egy Közép-Európában zajló revíziós konfliktus miatt.

Japán hozzállásáról a trainoni békeszerződéshez könyv is született:

_{forrás: 24.hu}