1100 éves az első leírt magyar szó, föld alól került elő, rejtélyes a jelentése

Egy honfoglaló szó, ami mindent átírhat

A történelem ritkán szólal meg ilyen közvetlenül. 1999. március 24-én, egy Somogy megyei ásatás során egy látszólag jelentéktelen agyagtöredék került elő a föld alól. Egy vaskohó fúvókája volt – de nem akármilyen. A lelet felszínén rovásírással vésett jelek láthatók. És ezek a jelek a kutatók szerint egy magyar szót rejtenek.

Ez a szó – fúnák – a kutatások szerint azt jelentheti: „fújnék”. Egy egyszerű, de súlyos szó, ami a kohószerszám működésére vonatkozhat. Egy kívánság. Egy utasítás. Egy gondolat, amit 1100 éve, a honfoglalás idején magyarul írt le valaki – valószínűleg egy mesterember, aki munkája sikerében bízott.

A Halotti beszéd már történelem – de ez a szó régmúlt

Évtizedekig úgy tanították, hogy a Halotti beszéd a magyar nyelv legkorábbi szövegemléke (1192–1195 körül). Aztán jött a Tihanyi Alapítólevél 1055-ből, tele magyar helynevekkel. De a bodrog-alsóbűi fúvóka ezeknél is korábbi: a 10. század első feléből származik, így legalább 100 évvel előzi meg az Alapítólevelet. Ez rávilágít arra, hogy őseink szóban, és írásban is megörökítették nyelvüket – méghozzá jóval korábban, mint eddig gondoltuk.

Mit jelent a szó? És biztos, hogy magyar?

A jeleket Vékony Gábor régész és rovásírás-kutató vizsgálta meg elsőként, és állítása szerint a rovásjelek székely írásunkkal rokoníthatók. A feliratot így olvasta: fúnák – mai nyelvre fordítva: „fújnék”. Mintha az eszköz használatára vonatkozó kívánságot vagy szándékot örökítettek volna meg.

Az értelmezés persze nem egységes. Vannak, akik más betűalakokat vélnek felfedezni, vagy vitatják a nyelvi megfeleltetést. Az viszont mára széles körben elfogadott, hogy a szó egyes szám első személyű magyar igealak – és ezzel a legkorábbi értelmes magyar nyelvemlék cím jogosan illeti meg ezt az apró tárgyat.

Egy lelet, ami az egész múltképünket megbolygathatja

A tárgy egy vaskohászat műhelygödréből került elő – a helyszínen összesen 34 hasonló kohót tártak fel, a honfoglalás utáni évtizedekből. A nyelvemlék tehát nem egy nemesi udvarban vagy kolostorban született – hanem a munka világában. Egy kézműves, egy kohász örökíthette meg – saját szavaival, saját nyelvén, saját írásával.

Miért fontos ez ma nekünk?

Mert ez a szó bizonyíték arra, hogy kultúránk és írásbeliségünk nem a latin betűkkel kezdődött, hogy őseink képesek voltak gondolataikat rögzíteni – akár egy fúvókán is. És hogy a magyar nyelv története a kolostorok falain túl a föld mélyén is rejt titkokat.

Zárszóként: egy szó, ami ezer év távlatából is él

A bodrog-alsóbűi rovásfelirat kicsi, törékeny, de annál erősebb üzenetet hordoz: hogy a magyar nyelv, akárcsak népünk, már a legkorábbi időkben is alkotott, jegyzett, gondolkodott. És ha ez a szó ilyen régóta velünk van, akkor ideje, hogy mi is jobban odafigyeljünk rá.

Az alábbi videóban az ómagyar kori nyelvemlékek kerülnek részletes bemutatásra: