
A középkor legrejtélyesebb könyvének megfejtése közelebb került: izgalmas elmélettel álltak elő kutatók
Olvass tovább...
Ha ezt előadtuk a királyi lakomán, garantáltan dőlt a röhögéstől az ispán.
Ha a mai kor embere meghallja, hogy középkor, a legelső jelző amit hozzátársít, az a "sötét". Az, hogy az embereknek ez legyen az első gondolata, komoly munkájába került az akadémiáknak: a középkor sötét voltáról szóló nézeteket a francia forradalom után kezdték el roppant intenzíven terjeszteni (láthatjuk, hogy a "múltat végképp eltörölni" eszméje nem Leninékkel kezdődött a bolsevik forradalom során).
Sajnálatos, hogy így alakult, mert a kor legkomolyabb kutatói igyekeznek minden fórumon hangsúlyozni, hogy ez a felfogás minden bizonnyal távol áll a valóságtól. Azt természetesen nem lehet állítani, hogy a modern világ minden megszokott kényelmi szolgáltatása rendelkezésre állt volna, de az is egészen biztos, hogy az emberek élete nem csak annyiból állt, hogy színtelen ruhákban egész nap dolgoztak a földeken, amit csak azért szakítottak meg, hogy imádkozzanak, vagy hogy esetleg egy földesúr jól megverje őket (hazugság például a híres első éjszaka joga is).
Olvass tovább...
Ha azt még el is fogadnánk, hogy az élet nem volt elviselhetetlen a középkorban, akkor pedig elsőre mindenki arról gondol, hogy az egyház irányított mindent, általános volt a minden átható prüdéria, viccelésről pedig szó sem lehetett.
Ez szintén rettenetesen messze áll az igazságtól - ugyanis egészen konkrét korabeli feljegyzések cáfolják ezt.
Egy itáliai humanista, bizonyos Poggio Bracciolini (1390–1459) egészen odáig ment, hogy tréfagyűjteményt állított össze. Poggio ráadásul nem valamiféle vándortrubadúr vagy csavargó volt, sőt: egész pályafutása során a pápai udvarban dolgozott, miközben rendkívül sokoldalú szerzőként különféle témákban publikált, kortársai Európa egyik legélesebb eszű gondolkodójaként tartották számon.
Tréfás történeteinek gyűjteményében maga is kifejti, miért fontos a humor: szerinte teljesen indokolt (sőt, a filozófusok szerint kifejezetten ajánlott), hogy időnként kiszabadítsuk elménket a gondok és aggodalmak szorításából és egy-egy vidám történettel derítsük fel a lelkünket.
Olvass tovább...
A lejegyzett viccel arról árulkodnak, hogy már akkor sem voltak híján humornak az emberek - nem egy kifejezetten trágár vagy szexuális töltetű, de akad közte bőven szellemes is, ami ma is szórakoztató, Mátyás király udvarában pedig garantáltan kitört a nevetés, ha előkerült valamelyik itáliai kereskedőről szóló vicc.
A gyűjtésből az egyik legilletlenebb így hangzik:
Három firenzei egy napon épp arról beszélgetett, hogy mi tenné őket boldoggá. Az egyik pápa szeretett volna lenni, a másik király, a harmadik pedig valami más. Egy közelükben álló bőbeszédű gyermek meghallotta őket és azt mondta: „Én dinnye szeretnék lenni.” Mire ez a három csodálkozva kérdezte: „Hát mégis miért szeretnél az lenni?” Erre a kölyök így felelt: ”Mert akkor mindenki megszagolhatná a fenekemet.”
A középkorban dinnyevásárlás előtt szokás volt megszagolni az alját, innen ered a csattanó. Az általános ájtatosságot kiválóan cáfolja az is, hogy képesek voltak még Istennel is viccelni:
Egy honfitársunk, egy rendkívül szellemes ember hosszú és gyötrelmes betegségben szenvedett, s egy barát járt hozzá vigaszt nyújtani. A szerzetes a szokásos vigasztaló szavak mellett azt mondta neki, hogy Isten különösen azokat sújtja próbákkal, akiket igazán szeret - az ő látogatása, megpróbáltatása az isteni szeretet jele. „Nem is csoda hát” - vágta rá a beteg ember -, „hogy Istennek olyan kevés barátja van; ha így bánik azokkal, akiket kedvel, akkor még kevesebb kéne, hogy legyen.”
Természetesen a szexualitás is előkerült, adott esetben nem is éppen finom formában:
Firenzében egy fiatalasszony, aki nem volt túl eszes, épp szülni készült. Már hosszú ideje nagy fájdalmakat élt át, és a bába, gyertyával a kezében, megvizsgálta odalent, hogy lássa, közeledik-e már a gyermek. „Nézze meg a másik oldalt is” - szólt a szegény teremtés -, „a férjem néha a másik utat választotta.”
A Medievalists nevű portál még többet összegyűjtött, ezek IDE kattintva olvashatók el.
A középkor legpusztítóbb viccei: