A bibliai Édenkert nyomára bukkantak kutatók, tényleg léteztek a paradicsomi állapotok

Az Édenkert létezett?

Bár sokan úgy gondolják, hogy az Édenkert egy bibliai történet, az Afrikai Párás Időszak bizonyítékai azt sugallják, hogy a valóságban létezett egy olyan időszak és hely a Földön, amely valóban édeni körülményeket kínált. A zöldellő Szahara nemcsak a vegetáció és az állatvilág számára volt paradicsomi környezet, hanem az ősi emberek számára is egy virágzó, lakható területet biztosított, amely lehetővé tette a kultúrák fejlődését és a közösségek kialakulását.

[[cikk1]]

A Zöld Szahara titkai: Az Afrikai Párás Időszak lenyomata a sivatagban

Több ezer évvel ezelőtt a ma ismert Szahara sivataga egy teljesen más arcát mutatta. A régió, amelyet ma a világ egyik legszárazabb és legszélsőségesebb éghajlata jellemez, valaha buja zöld növényzettel, hatalmas tavakkal és széles folyókkal volt borítva. Ezt a korszakot az úgynevezett Afrikai Párás Időszak (African Humid Period) jelenti, amely körülbelül 11 500 és 5 000 évvel ezelőtt uralkodott Észak-Afrikában. Az éghajlati viszonyok változásainak köszönhetően a terület szubtrópusi éghajlattal és bőséges csapadékkal rendelkezett, ami lehetővé tette a növény- és állatvilág virágzását​.

Az éghajlatváltozás okai és hatásai

Az Afrikai Párás Időszakot a Föld pályájának és tengelyének lassú változásai, valamint a monszun aktivitás erősödése idézte elő. A Föld keringésében bekövetkezett változások miatt az észak-afrikai monszunok több csapadékot hoztak a térségbe, ami nagymértékben átalakította a Szahara éghajlatát és ökoszisztémáját. Az ilyen időszakok során a sivatagot növények borították, a mai sivatagos területeken tavak és folyók alakultak ki, valamint gazdag állatvilág népesítette be a térséget, beleértve vízi állatokat, például krokodilokat és vízilovakat is​.

[[cikk2]]

Régészeti nyomok: A „Zöld Szahara” öröksége

A tudósok és régészek számára az Afrikai Párás Időszak kutatása egy rendkívül fontos fejezetet jelent. A térségben talált sziklarajzok és barlangfestmények gazdag állatvilágot ábrázolnak, többek között zsiráfokat, antilopokat és más szavannai állatokat, amelyek ma már nem élnek a Szaharában. Az ősi emberek lenyűgöző módon használták ki a kedvező éghajlati viszonyokat: mezőgazdasági tevékenységet folytattak, és nagyobb közösségekben éltek, amelyeket a természetes vízforrások és a gazdag növényzet tettek lehetővé​.

Az Afrikai Párás Időszak végén azonban, körülbelül 5 000 évvel ezelőtt, a Föld pályájának és tengelyének változásai következtében csökkent a csapadék mennyisége, ami a térség fokozatos kiszáradásához vezetett. A folyók és tavak eltűntek, a növényzet pusztulni kezdett, és a Szahara lassan azzá a kietlen sivataggá vált, amit ma ismerünk. A kutatások szerint azonban nem csupán az éghajlatváltozás játszott szerepet a Zöld Szahara megszűnésében: az emberi tevékenység, mint a túllegeltetés és a tűzhasználat, szintén hozzájárulhatott a terület gyorsabb kiszáradásához​.

Az ősi éghajlatkutatás módszerei

A tudósok többféle módszerrel tanulmányozzák az Afrikai Párás Időszakot. Az egyik legfontosabb forrás a szedimentmagok és a pollenminták elemzése, amelyekből megállapítható, milyen növények éltek a régióban, és milyen volt az éghajlat abban az időben. Az óceáni üledékekben talált foraminiferák (apró tengeri élőlények) héjának geokémiai összetételét vizsgálva a kutatók meghatározhatják az ősi vízhőmérsékletet és sószintet is, ami segít megérteni a térségben bekövetkezett éghajlati változásokat​.

Emellett a kutatók a sziklaművészetet és a barlangrajzokat is elemzik. A szaharai festmények ábrázolásai tanúsítják, hogy az emberek számára a Szahara a megélhetés forrását jelentette, ahol vadásztak, gyűjtögettek és állatokat tartottak. Ez a gazdag kulturális örökség a ma ismert sivatag homokja alatt rejtőzik, és új megvilágításba helyezi az ősi Szahara jelentőségét​.

forrás: Harvard Sites