Szörnyű titkot árult el a NASA a Marsról, óriási hiba volt odamenni?

Amikor az emberiség a 20. század második felében kilépett a világűrbe, a tudósok és a laikusok egyaránt arról álmodoztak, hogy idegen életet találnak. A Mars volt az egyik legígéretesebb célpont: vörös pora alatt mikroszkopikus életet sejtettek a kutatók.

A NASA Viking-programja 1976-ban két leszállóegységet juttatott a bolygóra, hogy először vizsgálja meg közvetlenül a marsi talajt. A várakozások óriásiak voltak, de az eredmények mindenkit összezavartak.

Pozitív és negatív jelek egyszerre

A Viking-szondák kísérletei egy része azt sugallta, hogy organikus folyamatok zajlanak a marsi porban, ám a gázkromatográf-tömegspektrométer csak nyomokban talált klórozott szerves anyagokat. A projekt vezetője, Gerald Soffen végül úgy értékelte a helyzetet:

„nincsenek testek, nincsen élet”.

A hivatalos álláspont szerint a vörös bolygó sterilebb, mint hitték. Csakhogy néhány kutatót nem hagyott nyugodni a gondolat, hogy talán rosszul álltak hozzá a kísérletekhez.

Döntő hiba a kísérletben?

Dirk Schulze-Makuch astrobiológus évekkel később azt állította, hogy a Viking egyik kísérlete valójában megölhette a marsi mikrobákat. Az elmélet szerint a szondák a Földön megszokott módon vízzel öntötték fel a talajmintákat, ám a Mars extrém száraz körülményeihez alkalmazkodott élőlények számára ez olyan lehetett, mintha megfullasztanák őket - a hirtelen vízbőség sokkolta és elpusztította a sejteket. Más vizsgálatok, melyekben a mintákat felmelegítették, szintén végzetesek lehettek: ha a marsi mikrobák hidrogén‑peroxidot tartalmaztak sejten belüli fagyásgátlóként, a melegítés során ez oxigénné és szén‑dioxiddá bomlott, miközben a szerves anyagok elégtek. A műszerek ekkor valóban csak szén‑dioxidot érzékelhettek, így a kutatók tévesen úgy hitték, hogy az élet jele csak kémiai reakció.

Újra kell értelmeznünk a leleteket

A legújabb vizsgálatok szerint a Mars felszíne alatt ma is találhatók talajvízzacskók, valamint talán olyan mikroorganizmusok, amelyek képesek túlélni a szélsőségeket. Az astrobiológusok ezért ismét elővették a Viking-adatokat és arra jutottak:

a kísérletek pozitív eredményei könnyen jelezhettek valódi biológiai aktivitást, csak a metodika volt rossz.

Ez az elmélet persze egyelőre nem bizonyított, de mindenképpen arra figyelmeztet, hogy idegen világok vizsgálatánál nem biztos, hogy a földi eljárások működnek.

Mit tanulhatunk a hibákból?

A marsi élet kérdése továbbra is nyitott. Az új generációs küldetések, mint a Perseverance, már óvatosabban nyúlnak a mintákhoz és igyekeznek nem bevinni túl sok vizet vagy hőt. Ha kiderülne, hogy a NASA valóban a saját kísérletének köszönhetően veszítette el az első marsi mikrobákat, az egyszerre lenne tragikus és tanulságos: megmutatná, mennyire törékeny az idegen élet és mennyire óvatosnak kell lennünk, ha nem akarjuk véletlenül kipusztítani, mielőtt megismernénk.