Ezért félünk a sötétben, évezredekkel ezelőtt alakult ki a különös szokás

Mit teszünk ha sötét van? Bekapcsoljuk a zseblámpát a telefonunkon, egyből a villanykapcsolóhoz nyúlunk, egy pillanatig sem akarunk a sötétben tapogatózni, hiszen teljesen kiszolgáltatottá válunk ebben a helyzetben, lévén a szemünk a nappali világoshoz képes alkalmazkodni a legjobban.

De belegondolunk-e abba, hogy miért érezzük kényelmetlenül magunkat a vaksötétben? Vannak, akik be is pánikolnak, félelem lesz úrrá rajtuk. Ez sem véletlen, és nincs mögötte semmilyen természetfeletti, egyszerűen az evolúció így látta a legjobbnak és a legbiztonságosabbnak.

Őseink életét számos veszély fenyegette, épp ezért az óvatosság, és a félelemre való hajlam evolúciós szempontból előnyös volt. A pszichológiai reakció érthető, hiszen az ősembernek a fény és a látás adta a legnagyobb biztonságot, mivel ilyenkor volt a legkönnyebb észlelni a fenyegetéseket.

Éjszaka, ahogy a látás egyre korlátozottabbá vált, a sötéttől való félelem miatt éberebb „üzemmódra” váltott az ősember, ami csökkentette a váratlan támadások esélyét, melyeket legtöbbször a sötétben jól látó ragadozóktól szenvedtek el.

Az evolúció nem felejt

A láthatatlan veszélyek elkerülése érdekében az agy képes átcsoportosítani a figyelmét az apróbb jelekre is, így azokra a neszekre is, melyeket napközben talán észre sem vennénk. Ez is egy védelmi mechanizmus, mint ahogy az sem véletlen, hogy egy látássérült személynek a többi érzékszerve élesebbé válik.

A félelem és a szorongás az amygdalában jelenik meg, agyunk azon részében, ami az érzelmek feldolgozásáért is felelős. Ez fenyegetésként érzékeli a sötétet, és további fizikai reakciókat is képes kiváltani, ilyen a pulzus és a vérnyomás emelkedése.

És hiába nem tűnik annyira fenyegetőnek a sötét a modern társadalmakban, az ismeretlen helyek és a bizonytalan környezet sötétben továbbra is szorongást vált ki az emberekből, az evolúció ugyanis nem felejtette el az évezredekkel ezelőtti fenyegetéseket.