Az oroszok mindenkinél mélyebbre fúrtak a Földbe, és valami döbbeneteset találtak

A 20. század második felében a világ figyelme az űrversenyre összpontosult. Az Egyesült Államok és a Szovjetunió elképesztő technológiai fejlesztésekkel igyekeztek meghódítani a világűrt, de miközben a világ felfelé tekintett, egy másik, kevésbé ismert tudományos küzdelem is zajlott – egy olyan verseny, amely nem az ég felé, hanem a Föld mélye felé tartott. A cél: eljutni bolygónk egyik legnagyobb ismeretlenjéhez, a földköpenyhez.

Az 1950-es évektől kezdve több nemzetközi kutatócsoport is arra törekedett, hogy a lehető legmélyebbre hatoljanak a földkéregbe. Az amerikaiak 1958-ban indították el a Mohole-projektet, amelynek célja az volt, hogy az óceán fenekén keresztül fúrva elsőként érjék el a földköpenyt.

A projektet a National Science Foundation (NSF) támogatta és amerikai geológusok, mérnökök dolgoztak rajta, köztük a American Miscellaneous Society nevű tudományos szervezet kutatói. A kísérleti fúrásokat a mexikói Guadalupe-sziget közelében végezték, ám a programot 1966-ban pénzügyi és szervezési problémák miatt leállították.

A Mohole kudarcát követően több ország is megpróbálkozott mélyfúrásokkal. A németek például az 1980-as években elindították a KTB (Kontinentales Tiefbohrprogramm der Bundesrepublik Deutschland) nevű projektet, amely során 9 101 méteres mélységet értek el. A szovjetek azonban már 1970-ben belevágtak saját ambiciózus vállalkozásukba, a Kola-fúrólyuk megépítésébe, amely végül minden addigi rekordot megdöntött.

Egy rekorddöntő vállalkozás

A szovjetek által kezdeményezett fúrás 1970. május 24-én kezdődött és az SG-3 jelű fúrólyuk lett a projekt legmélyebb pontja. Az első mérföldkövet 1979-ben érték el, amikor a Kola-fúrólyuk elérte a 9 583 méteres mélységet, ezzel megdöntötték az amerikai rekordot. De ez még csak a kezdet volt.

1989-re a fúró elérte a 12 262 méteres mélységet, amely máig a legmélyebb ember alkotta lyuknak számít bolygónkon.

A mélység elképzelhetetlennek tűnik: a fúrólyuk mélyebb, mint a Mariana-árok, és meghaladja a Mount Everest magasságát, csak éppen fordított irányban. Ez volt az emberiség addigi legnagyobb próbálkozása, hogy megértse, mi rejtőzik a földkéreg alatt.

A váratlan tudományos felfedezések

A szovjet geológiai felfedezések gyorsan felülmúlták a várakozásokat. Ahogy egyre mélyebbre hatoltak, a kutatók egy sor meglepő eredményre bukkantak.

Korábban a geológusok úgy gondolták, hogy a földkéreg felső része gránitból, az alsó része pedig bazaltból áll és a kettő között egyértelmű, éles határ húzódik. Ezt a feltételezett határt nevezték Conrad-diszkontinuitásnak.

A Kola-fúrólyuk fúrásai azonban ezt az elméletet megcáfolták. A várt bazaltréteg helyett a fúró továbbra is gránit kőzeteket talált és kiderült, hogy a földkéregben nincs éles átmenet e két kőzettípus között. A mélyben lévő gránit nem eltűnt, hanem a hatalmas hő és nyomás hatására átalakult, amit a szeizmikus mérések bazaltnak hittek.

A következő megdöbbentő felfedezés 6 kilométer mélységben történt: a fúrómintákban ősi planktonfosszíliákat találtak. Ezek a mikroszkopikus élőlények több mint 2,5 milliárd évesek voltak – olyan korból származtak, amikor az élet még csak kezdeti formájában létezett a bolygón.

Ez azt bizonyította, hogy az élet sokkal régebbi és sokkal mélyebbre nyúló nyomai is fennmaradhatnak, mint azt korábban gondolták.

A legrejtélyesebb felfedezés azonban még váratott magára. Ahogy a fúrás során egyre mélyebbre hatoltak, a kutatók elképsztő jelenséget észleltek.

A felszínre hozott mintákból hidrogéngáz szivárgott és a fúrási iszap „forrón bugyogott” a gáztól.

A jelenség hátterében a serpentinizáció nevű kémiai folyamat állt, amely során a földkéreg mélyén található ásványok reakcióba lépnek a vízzel és hidrogént szabadítanak fel.

A projekt végül 1992-ben ért véget, de nem a finanszírozás hiánya miatt. A fúró 180 °C-os hőmérsékletű kőzetekbe ütközött, amely sokkal magasabb volt, mint amire számítottak. 

A rendkívüli hőség gyakorlatilag lehetetlenné tette a további fúrást, hiszen a kőzetekre folyékony halmazállapotban találtak, szilárdak állapotuk helyett. Az egyik kutató találóan így fogalmazott: „Olyan volt, mintha egy forró leves közepén próbálnánk lyukat tartani.”

1994-re a kutatóállomást bezárták, majd 2008-ban a fúrólyukat hivatalosan is lezárták. Ma már csak egy rozsdás fémtető jelöli a helyet, amely egykor az emberi kíváncsiság egyik legambiciózusabb vállalkozásának színtere volt.

Az alábbi videóban bemutatják a Kola-fúrólyuk történetét, többek között a 12 262 méteres mélységben felfedezett “folyékony” halmazállapotú anyagot is: