Egy helyen dolgozunk a barátnőmmel, amikor ránéztem a bérpapírjára egy életre meggyűlöltem

Tilda már évek óta egy közepes nagyságú cégnél végez HR feladatokat. Nem olyan régen új munkatársat kapott, akivel gyorsan kialakult a szimpátia. Egy nap aztán minden megváltozott. Most az ő történetét olvashatjátok:

Biztos vagyok benne, hogy sokan kicsinyesnek fognak gondolni engem és előre letisztázom, hogy én sem vagyok magamra büszke. Évek óta dolgozom ennél a cégnél, közepesen jó fizetésért, nem akarok titkolózni: HR-esként 500 ezer forint nettót kapok, bejelentve. Ezzel elégedett is vagyok, jó a légkör, nem nagyon tudnék semmit kifogásolni. Az utóbbi időben azonban már én is éreztem magamon, hogy a nyakamra ég a sok munka, így hamar megszületett a főnökségnél a döntés: felveszünk még egy embert.

Az új kollégával azonban volt egy kis probléma.

Nem is akarták eltitkolni, hogy ki érkezik: az egyik fejes unokatestvére, akivel régóta jó viszonyt ápolnak. Sokan azonal elítélték szegény lányt, pedig még nem is ismerték, elhatároztam, hogy én nem fogok így viselkedni. Nem is döntöttem rosszul: Flóra személyében egy végtelenül kedves, szimpatikus, szakmailag képzett, okos és vicces nőt ismertem meg. Nagyon hamar jóban lettünk, állandóvá váltak a közös kávézások, beszélgetések, néha még munkán kívül is találkoztunk.

A pénzügyre is új munkatárs érkezett.

Nálunk a cégnél bértitok van és ezzel nincs is semmi probléma. Mindig minden nagyon korrekten ki van fizetve, el van számolva, semmi okunk kíváncsiskodni egymás fizetése után, nem is szokott szóba kerülni. Jött azonban egy új lány a pénzügyre, aki még csak éppen beletanult a dolgokba. A fizetés napján mikor mentem a bérpapíromért, akkor megkért, hogy vigyem el Flóráét is, mert van, amit még össze se állított, nincs ideje elvinni. Ilyen korábban sohasem volt, de természetesen igent mondtam.

Nem tudom miért néztem bele.

Talán egyszerű emberi kíváncsiság, de igazából a legszomorúbb, hogy a jószándék vezérelt: tudni akartam, hogy szegényt milyen kezdő bérrel vették fel, hátha kicsit tudom majd őt lökdösni, hogy kérjen fizetésemelést. Amikor kinyitottam a bérpapírt, akkor meg kellett állnom, mert nem hittem el a számot: 850 ezer forint volt a papíron, nettóban.

Mérhetetlen düh fogott el: én évek óta itt vagyok és soha, még hasonló összeg sem került soha szóba. Ő pedig most érkezett és ennyi az induló bére. Azonnal jött a gondolat, amitől egészen eddig elzárkóztam: persze, a főnök rokona, nekem erre esélyem sincs.

Azonos munkakörért sokkal magasabb fizetést kap.

Próbáltam leküzdei az érzéseimet, de nem ment. Odaadtam Flórának a papírt és beteget jelentettem. És nagyjából ez volt az utolsó alkalom, hogy beszéltem vele. Szakmai kérdésekben persze válaszolok neki, de innentől nem tudok rá barátomként tekinteni. Ő nem érti a hirtelen pálfordulást és próbált velem beszélni, mire annyit mondtam, hogy rájöttem, hogy nem jó keverni a magánéletet a munkával. Természetesen nem érti. Látom rajta, hogy bántja a dolog, sőt, még a főnök is behívatott, hogy mi a baj, na ott volt nagyon nehéz csendben maradnom. Legszívesebben az arcába ordítottam volna. Ha már magasabb fizetést nem kapok, azt legalább még jogomban áll eldönteni, hogy kivel akarok jóba lenni és kivel nem. Flórával biztosan nem.