Undorító kérdésekkel zaklatja lányát a túlféltő édesapa, szökésen gondolkozik a fiatal

Tilda egy fiatal, felnőtt nő, aki szeretné megtapasztalni a szerelem minden oldalát, beeértve a testiséget is. Szülei azonban tiltják, óvják, féltik ettől és egyre gyakrabban lépnek át egy olyan határt, ami már illetlen. Most az ő történetét olvashatjátok:

Kérem, engedjék meg, hogy megosszam a történetemet, mert úgy érzem, hogy talán sokan vannak, akik hozzám hasonló helyzetben vannak. Egy teljesen átlagos, fiaal lány vagyok, aki igazán szerelmes lett, de a szüleim egyszerűen nem fogadják el a választottamat, és egyre nagyobb feszültségek generálódnak köztünk emiatt. A történetem elég szomorú, mert a családom tiltása és a párom iránti szeretetem között őrlődöm.

A barátom és én két éve ismerjük egymást, és ez idő alatt egy erős kapcsolat alakult ki közöttünk. Tiszteljük és szeretjük egymást és mindketten őszintén gondoljuk, hogy a jövőben is együtt szeretnénk maradni. Ő igazán jó ember, megbízható, figyelmes, és mindig arra törekszik, hogy a lehető legjobb formáját mutassa, még a szüleim előtt is. Az édesapám azonban nem kedveli őt és még csak esélyt sem akar adni neki, hogy bebizonyíthassa az érzései őszinteségét.

A tanácstalanságom kétségbeejtő.

A szüleim szerint túl fiatal vagyok ahhoz, hogy egy ilyen komoly kapcsolatba belevágjak, és folyton emlékeztetnek arra, hogy mennyi veszély leselkedik a lányokra az é koromban. Gyakran hangoztatják a szexuális úton terjedő betegségek kockázatait, mint egyfajta figyelmeztetést vagy félelemkeltést, nehogy komolyabbra forduljanak a dolgok közöttünk. Ezt én nagyon taszítónak tartom, mert nem szeretnék velük ilyen témákról beszélgetni és zavar, hogy ilyen szinten belemásznak a legbelsőbb privát terembe. Szerintem ez nem egészséges, szülői túlkapás. Én megértem az aggodalmukat és tudom, hogy csak jót akarnak, de úgy érzem, hogy a figyelmeztetések és tiltások már túlzóak, fojtogatóak és nem hagynak teret arra, hogy megéljem az életem. Ráadásul néha annyira belemennek a témába, amit már zaklatásnak érzek. Gyakran előfordul, hogy illetlen dolgokat kérdezgetnek tőlem, ez is nagyon megalázó és ráadásul nem vagyok már gyerek.

Szerintem a párkapcsolat és az ezzel járó dolgok a felnőtté válás részei.

Az is fájdalmas, hogy hallani sem akarnak arról, hogy akár csak egyetlen éjszakát is a barátomnál töltsek. Úgy érzem, hogy nem bíznak bennem, és ezt nagyon nehéz feldolgozni. Az édesapám különösen ellenséges a barátommal szemben, mintha nem akarná elismerni, hogy ő egy tisztességes fiatalember, aki csak boldoggá akar tenni és ennek bizony része a testi kapcsolat is, bár nálunk nem ez a fő mozgatórugó. Minden alkalommal, amikor próbálunk beszélgetni erről, az édesapám csak elutasít, és azt mondja, hogy amíg az ő házában lakom, addig ezt a kapcsolatot nem tudja elfogadni.

Egyre nehezebben bírom elviselni a szülői szigort.

Az utóbbi időben egyre többször megfordul a fejemben, hogy elköltözzek otthonról, mert úgy érzem, hogy ez a helyzet lassan megfojt. Szeretem a családomat, és nem akarom, hogy emiatt eltávolodjunk egymástól, de ugyanakkor a barátomhoz is húz a szívem és szeretnék mellette lenni. Nem akarok választani a kettő között, de egyre inkább úgy érzem, hogy az érzelmi szabadságomért meg kell hoznom egy fájdalmas döntést. Félek attól, hogy ha elköltözöm, a családom ezt személyes sértésnek veszi, és ezzel végleg eltávolodunk egymástól, de azt sem akarom, hogy egész életemben az ő elvárásaiknak és félelmeiknek éljek és ne tudjam megélni a nőiességemet. Így viszont lehet, hogy kitagadnak.

Másképpen pedig az igaz szerelemről kell lemondanom.

A barátom is egyre türelmetlenebb, szeretné velem tölteni az éjszakákat is, nem vagyunk már gyerekek és ő sem tud örökké várni.

Nem tudom, mi lenne a helyes lépés, és nem tudom van-e remény arra, hogy a szüleim elfogadják a választásomat, vagy az egyetlen lehetőség az, hogy saját utamat járom, akkor is, ha ez fájdalmas mindannyiunknak.