promotions.hu
Keresés
Menü megnyitás
Hoppá! Jönnek a MOHU-s kukák, lesifotó készült az első darabokról, már ki is tették őket a társasházaknál

Hoppá! Jönnek a MOHU-s kukák, lesifotó készült az első darabokról, már ki is tették őket a társasházaknál

Borítókép:  Profimedia / illusztráció
Sztorik & Olvasói levelek
Kategória fejléc
Promotions

Feltámadnak a szelektív gyűjtők, egyre több helyen látni már az utcán is.

Néhány éve még megszokott dolog volt az utcákon sorakozó szelektív kukák látványa, mint ahogy sajnos a mellette szétszórt hulladék is. Sok helyről – épp utóbbi miatt – eltűntek, és csak a hűlt helyük maradt. Ezután jöttek a narancssárga szemetesek, ezeket viszont egyre ritkábban vitték el, így aztán sok háztartásban egyre komolyabb problémát okozott, hogy mit csináljanak a szelektív hulladékkal, leginkább a műanyaggal.

A megoldás szép lassan kezdett körvonalazódni, mégpedig több európai ország mintájára, ám az automatás megoldásra idén nyárig kellett várni, nem sikerült ugyanis elindítani a rendszert a tervezett időpontban. A betétdíjas palackok nem arattak osztatlan sikert, a zúgolódás pedig a mai napig tart, hiszen vannak bőven még gyerekbetegségek, amiket a MOHU-nak meg kellene oldania.

Az automatáknál ugyanis gyakori a meghibásodás, vagy csak egyszerűen a bolti személyzetnek nincs ideje arra, hogy ürítse azokat. Máskor a kígyózó sorok miatt panaszkodnak, a kisebb falvakban viszont még automata sincs. Ne gondoljuk, hogy külföldön annyira odáig vannak a megoldásért, egy ideig pedig még Magyarországon is eltart, mire az emberek megszokják, vagy legalábbis elfogadják a visszaváltás ezen módját.

A MOHU ugyanakkor szép lassan visszahozhatja a szelektív kukákat is, korábban már erre is voltak egyébként ötletek, most azonban egészen konkrétan MOHU-matricás konténereket kaptak lencsevégre társasházak szomszédságában, a Redditen pedig meg is indult a találgatás, hogy mire megy ki a játék.

„Magyarországon a MOHU vette át a teljes települési hulladékkezelést az egész országban, szép lassan mindenhol csak ez lesz”

– írta az egyik kommetelő, és minden bizonnyal nála van a bölcsek köve, már csak az a kérdés, hogy ezzel is hasonlóan járnak-e, mint a korábbi szelektív kukákkal, vagy esetleg jobban van védve.

Nem ez az egyetlen hasonló próbálkozás, a MOHU az élelmiszerhulladék-gyűjtése kapcsán is elkezdte az új kukák kihelyezését:

„Az edényeket mi fogjuk kiszállítani a társasházaknak, tehát minden társasházzal fel fogjuk venni a kapcsolatot. Kérjük is a helyieket, hogy ha kollégáink megkeresik őket, akkor csatlakozzanak ehhez a kezdeményezéshez. Minden társasház ingyenesen kapni fog egy 120 literes gyűjtőedényt, minden lakás pedig egy 5 literes gyűjtőedényt”

– idézte a hiros.hu Csongor Attilát, a Duna-Tisza közi Hulladékgazdálkodási Nonprofit Kft. értékesítési vezetőjét.