Egy dán fiú olyan szót használt a magyarokra, amit mi sosem tennénk

Mi magyarok általában hajlamosak vagyunk az általunk szerencsésebbnek tekintett nyugati, vagy északi népeket irigy szemmel vizsgálgatni. A hazai néplélekhez tartozik szinte mindenkiben valamilyen szinten, hogy egy kicsit elégedetlenek legyünk mind magunkkal, mind a környezetünkkel, mind úgy egész általánosságban Magyarország helyzetével. Természetesen előfordul, hogy néha nagyobbnak, és többnek gondoljuk magunkat, ám a dolgokat objektíven nézve a magyar egy valóban sikeres népnek tekinthető. Nem feltétlenül kell a gazdasági sikerekre gondolni. Elég, ha arra emlékezünk, hogy a sportvilágában elért magyaros aranyakat követően milyen őszinte örömmel és büszkeséggel fordulunk hőseink felé.

És, ha már büszkeség. Nem feltétlenül ez lenne az első jelző, amit a legtöbb hazánkfia vagy lánya erre a népre aggatna. Azonban egy ismert nemzetközi videós, Frederik Cornelius a minap egy nagyon népszerű anyagot készített, ahol szinte elalélva mesélt a Kárpát-medence népének nagyszerűségéről. Az ifjú youtuber már korábban is feltűnést keltett idehaza, elsősorban Pécs környékén (ott lakik Baranya vármegyében), valamint tehetségkutató műsorokban.

A 24 éves Frederik egy igazán kedves fiú, aki már számos videójában próbálta meg nem magyar nyelven bemutatni hazánk egy-egy kellemes szeletét. Az elsősorban zenész-énekes srác nemrég egy rövid videóban foglalta össze azt,hogy mit jelentenek számára a magyarok.

A legérdekesebb pillanatait összefoglalva, áradozva az országról ugyan Frederik folyamatosan beszél az érzéseiről, ám végül egy, többször is ismétlődő szóval jellemez minket. Az ifjú Cornelius nagyon művészien fogalmazva, a „büszkék” jelzővel illeti a magyarok. És valahogy az az érzés az embernek, hogy a terhek, a történelmi múlt és a jelen nehézségei ellenére is valóban büszke nép vagyunk.

Egykor egyébként talán Petőfi Sándor volt az, aki a legpontosabban megfogalmazta a magyarok és a büszkeség kapcsolatát. A 19. század talán legjelentősebb hazai költője 1847. februárjában írta meg a Magyar vagyok című költeményt. A végül csak ’47 júniusában, Győrben kiadott vers harmadik versszakát idézzük, ami így szól, és fogalmazza meg tökéletesen a cikkünk lényegét is:

„Magyar vagyok. Büszkén tekintek át

A multnak tengerén, ahol szemem

Egekbe nyúló kősziklákat lát,

Nagy tetteidet, bajnok nemzetem.

Európa színpadán mi is játszottunk,

S mienk nem volt a legkisebb szerep;

Ugy rettegé a föld kirántott kardunk,

Mint a villámot éjjel a gyerek.”

[[f1]]