promotions.hu
Keresés
Menü megnyitás
410 milliós nemzeti kincset használt ajtótámasztékul egy nő

410 milliós nemzeti kincset használt ajtótámasztékul egy nő

Borítókép:  Profimedia / illusztráció
Színes
Kategória fejléc

Örökösei fedezték fel, hogy a tárgy elképesztő értéket képvisel.

A legnagyobb kincsek néha az orrunk előtt hevernek. Pontosan így érezhetett egy román asszony örököse is, aki olyasmit talált az ódon házban heverve, ami teljesen megváltoztatta az életét.

Az idős nő 1991-ben hunyt el, az örökös pedig megpróbálta pénzzé tenni, amit a házban talált. Az egyik legfurcsább tárgy egy hatalmas, mintegy 3,5 kiló, sötétvöröses kő volt, ami ajtótámaszként funkcionált.

Mint kiderült, az asszony hosszú évtizedekkel azelőtt találta Colti falujának patakmedrében a furcsa követ, ami mint kiderült, nem is igazi, hanem úgynevezett borostyánkőzet, ami valójában egy gyantatömb – ebben az esetben egészen rendkívüli méretű.

Eladták az államnak, végül megbecsülték az értékét

Az végül nem derült ki, hogy a román állam mekkora összeget fizetett érte, ám az már igen, hogy a Lengyelországban bevizsgált gyantadarabról kiderült, hogy a világ egyik legnagyobbja, és mintegy 410 millió forintnyi összeget kóstál.

A falu közelében már egy évszázada bányásszák a hasonló borostyánokat, de hasonló darabra még nem bukkantak. Külön nevet is adtak a nem mindennapi anyagnak, rumanitnak nevezték el.

De miért ennyire értékes egy nagy darab gyanta?

Ezek a megkövült ősi anyagok több tízmillió évesek is lehetnek – mint az ajtótámasznak használt rumanit esetében is bebizonyosodott, 38-70 millió év között lehet a kora. A fosszilis ásványnak is nevezett gyanta képes volt megőrizni az ősi rovarokat, melyekből több ezer fajt azonosítottak, melyek évmilliókkal ezelőtt éltek.

Magyarországon is találtak ilyeneket, az Ajkaitnak elnevezett, Ajka környékén talált, barnakőszénből előkerülő vöröses gyantadarabokban találtak már pókokat, szárnyas rovarokat és csótányfajtát is.

A 3,5 kilogrammos példányt a bodzavásári múzeumban lehet megtekinteni, és nemzeti kincsként tekintenek rá.

Ilyen különlegességeket a borostyánkövek: