promotions.hu
Keresés
Menü megnyitás
Kiderült, mennyi pénzt focizott eddig össze Szoboszlai Dominik: egészen brutális az összeg

Kiderült, mennyi pénzt focizott eddig össze Szoboszlai Dominik: egészen brutális az összeg

Borítókép:  Profimedia
Sport & Szabadidő
Kategória fejléc

Az is kiderült, hogy megéri jól focizni.

Immáron évek óta Szoboszlai Dominik számít a legsikeresebb, legelismertebb magyar labdarúgónak, amihez az is hozzátartozik, hogy karrierje során nemcsak a pályán ért el kiemelkedő sikereket, hanem anyagi értelemben is lenyűgöző utat járt be.

A magyar sztárjátékos 2018 óta több nemzetközi klubban is megfordult, és az itt szerzett fizetéseiből mára jelentős vagyonra tett szert. Bár konkrét összegegeket nem egyszerű megállapítani, a Nemzeti Sport a különböző elérhető információk alapján mégis közölt egy hozzávetőleges kalkulációt, hogy körülbelül mekkora lehet az az összeg, amit Szoboszlai eddig összefocizott a pályán (ebben a reklámbevételek nincsenek benne).

Az első nagy lépés: Ausztria, Salzburg (2018–2021)

Szoboszlai Dominik karrierje felfelé ívelő szakasza 2018 januárjában kapott új lendületet, amikor a Red Bull Salzburg csapatával aláírta első nagy szerződését. Az osztrák csapatnál Dominik fizetése havonta 17,5 millió forint körül mozgott, amely három év alatt összesen 630 millió forintot tett ki. Salzburgban Dominik bebizonyította, hogy képes felvenni a versenyt a liga legjobbjaival, úgyhogy jöhetett a következő lépcsőfok.

A Bundesliga színpadán: Németország, Lipcse (2021–2023)

2020 végén a német Bundesliga egyik meghatározó csapata, az RB Leipzig szerződtette Szoboszlait. Az új szerződés feltételei jelentősen javultak: Lipcsében Dominik havi 70 millió forintot keresett. Ez az időszak két és fél évig tartott, amely során összesen 2,1 milliárd forint kerülhetett a számlájára. A Leipzignél eltöltött időszak tovább növelte piaci értékét is tovább növelte piaci értéket, ami után következhetett karrierje eddigi legnagyobb ugrása.

A csúcsok csúcsa: Anglia, Liverpool (2023–napjainkig)

Szoboszlai 2023 nyarán a világ egyik legnépszerűbb és leghíresebb futballcsapatához, a Liverpoolhoz igazolt. A Premier League nemcsak a futball minősége, hanem a játékosok fizetése szempontjából is kiemelkedik, ami Dominik fizetésén. Liverpoolban havi 260 millió forint fizetést kap, amely másfél év alatt, azaz 18 hónap alatt, összesen 4,68 milliárd forintot jelentett számára. 

Összesítés: egy egészen elképesztő vagyon

Ha összeadjuk a Salzburgban, Lipcsében és Liverpoolban szerzett fizetéseit, akkor Dominik eddig közel 7,4 milliárd forintot keresett futballpályafutása során. És ebben még nincsenek benne a reklámbevételek, szponzori szerződések vagy bónuszok, amelyek tovább növelhetik ezt az összeget.

A pénz szerepe Szoboszlai életében

Bár ez az összeg lenyűgöző, Szoboszlai Dominik és családja nem hagyja, hogy fejükbe szálljon a pénz - mindig is tudatosan kezelték a pénzügyeiket. Dominik édesapja, Szoboszlai Zsolt már korán megteremtette a pénzügyi fegyelmet, a mai napig ő kezeli fia bevételeit. Elmondása szerint a család elsősorban ingatlanokba fektet, kerülve a kockázatos befektetési formákat, mint a kriptovaluták vagy a tőzsdei spekulációk - az édesapa szerint ez a felelős hozzáállás biztosítja, hogy Dominik anyagi helyzete hosszú távon is stabil maradjon, és karrierje befejezése után is jelentős vagyonnal rendelkezzen.

Szoboszlai eddigi legjobb pillanatai a Liverpoolban:

forrás: Nemzeti Sport - Andics Gábor