Marco Rossi hosszabb interjút adott a Nemzeti Sportnak, sok fontos témát is érintettek a beszélgetés során.
Marco Rossit elképesztő tisztelet övezi a magyar szurkolók és játékosok berkeiben is, a szövetségi kapitány nagy sikereket ért el már eddig is Magyarországon, miközben a magyar foci az évtizedek távlatából is az egyik legjobb időszakát éli. Az elmúlt időszakban hozzászokhattunk, hogy korábban Szalai Ádám, majd később Szoboszlai Dominik vezetésével a magyar válogatott bizony még a legnagyobb csapatok ellen is úgy lép pályára, hogy partiban van velük. Nincs lefutott meccs, Hollandia ellen most is úgy lépünk pályára Amszterdamban majd novemberben, hogy senki nem garantálja a Holland győzelmet, a magyar csapat egy ütőképes játékkal megszerezheti a Nemzetek Ligájában a második helyet.
A hatvan éves edző most az NSO stábját a budapesti lakásában fogadta.
Az interjú elején pedig azt is megtudhatjuk, hogy Marco Rossi a Boráros térhez közel lakik egy ízlésesen berendezett, Dunára néző lakásban.
A környéken minden elérhető közelségben van, ráadásul, ahogy Marco Rossi is megjegyzi, a felesége, Mariella örömére erkélyünkről szép kilátás nyílik a folyóra. Rossi pedig arról is mesélt, hogy szívesen sétál a városban. Azt is elmondta, hogy mostmár tizenegy éve laknak ebben a lakásban, Korábban egy másik, kisebb lakásban lakott, ugyanebben a társasházban, most ebben a fia lakik, aki az OSC-ben vízilabdázó.

A Nagy Ő, Jákob Zoltán csúcsmodern álomotthona minden ember képzeletét felülmúlja, most megnézheted belülről is
Olvass tovább...
Marco Rossi az interjúban további személyes, családi dolgokról is említést tesz, de mesél az Európa-bajnokság tapasztalatairól is, illetve beszél a magyarokról is. A riporter kérdésére, hogy pesszimista nép vagyunk-e, a magyar válogatott szövetségi kapitánya úgy fogalmazott:
"Inkább azt mondom, néha hiányzik az egyensúly"
Marco Rossz azt hozza fel, hogy ha sikerül valamilyen eredményt elérni, akkor hajlamosak vagyunk a szélsőséges optimizmusra, viszont ha nem a a várakozásoknak megfelelően alakulnak a dolgok, akkor a túlzott pesszimizmusba hajlunk. Elmondta azt is, hogy régóta arra törekszik, hogy a közösségi médiában a kommentekre, a megnyilvánulásokra ne figyeljen oda.
IDE kattintva az NSO oldalán olvasható el a teljes interjú, és ITT láthatók a fotók is a lakásról, a Dunára nyíló erkély kilátásával is.

Így néz ki Majka szenzációs csodaotthona belülről, egy titokzatos festmény a ház dísze
Olvass tovább...

