promotions.hu
Keresés
Menü megnyitás
Szoboszlai góljai után derült csak ki, rendkívüli következményei lesznek a csodás eredménynek, Hollandia már készül

Szoboszlai góljai után derült csak ki, rendkívüli következményei lesznek a csodás eredménynek, Hollandia már készül

Borítókép:  Profimedia/illusztráció
Sport & Szabadidő
Kategória fejléc

Szoboszlai kétszer is eredményes volt Boszniában, és ennek bizony komoly következményei lesznek.

Szoboszlai gólok, Nagy Zsolt parádé.

A Nemzetek Ligája lebonyolítása igazán ritmusosra sikerült, hiszen három hónap alatt játszanak a csapatok a három divízióban hat meccset, szeptemberben kettőt, októberben kettőt és novemberben kettőt. Nos, ez a trilógia egészen érdekesen alakul Magyarország számára, hiszen szeptemberben sokakat sokkolt a Németország elleni vereség,

majd a Bosznia elleni budapesti 0:0 is sok szurkolót meglepett.

Ám a csapat feltámadt októberre, parádés meccsen ikszelt a Hollandia ellen, ám a győzelemre is nagy esély volt, hiszen a holland válogatott annak ellenére, hogy hatalmas mezőnyfölényben játszott végig a meccsen, nagyon komoly helyzeteket nem tudott kialakítani. És a feltámadás folytatódott Boszniában, Zenicában is október 14-én este.

Szoboszlai Dominik duplázott, Nagy Zsolt pedig az előkészítésekben vállalt oroszlánrészt, hiszen ő adta az első gól előtt Szoboszlai Dominiknak a gólpasszt, majd ő harcolta ki a második félidőben a tizenegyest, miután a bosnyák védő összekoccintotta a bokáját a tizenhatoson belül.

Egy meccs mind felett.

A győzelemnek pedig igen komoly következményei lesznek, hiszen a magyar csapat így egy ki-ki meccset játszik majd a hollandok ellen Amszterdamban, amelyik csapat ott nyer, megszerzi a csoportban a második helyet, hiszen az egymás elleni eredmények (ezen belül is a szerzett pontok) számítanak majd a végső elszámolásnál első rangsoroló tényezőként.

Így egy potenciális amszterdami győzelem után ha mi az utolsó meccsen ki is kapunk a németektől Budapesten, ám Hollandia győz Boszniában, csak pontszámban érnek be minket.

Ha döntetlen a holland-magyar, akkor az utolsó forduló függvénye, hogy ki lesz a csoportban a második, ám a rosszabb gólarányunk/gólkülönbségünk miatt hátrányból indulunk ebben a mutatóban.

Persze ez a forgatókönyv csak a bosnyákok elleni meccs után derült ki, hiszen a hollandoknak az utolsó pillanatokban volt helyzetük Németország ellen, végül azonban egygólos vereséget szenvedtek. A holland újságok pedig az Oranje gyenge teljesítményéről írnak a németek ellen, és kiemelik azonnal a november 16-i holland-magyar fontosságát. Nem véletlenül.