A rendezőzseni új filmjétől maximum a nézők esnek Csapdába, elfáradhat egy ekkora korszakos géniusz?

Azzal kezdeném, hogy töredelmesen bevallom: nagy elvárásokkal ültem be a moziba. Egyrészt régen voltam, másrészt imádom a rendező filmjeit, M. Night Shyamalan filmjei mindig a képernyő elé szegeznek. Voltak persze kevésbé sikerült darabok, de legújabb filmje után még néhány percig zavartam ültem a moziszékbe süppedve és nem egésze értettem, hogy mit láttam és főleg azt, hogy erre mégis ki adott pénzt? Már rajtam kívül. A Csapda spoilermentes kritikáját olvashatjátok.

Kezdjük azzal, hogy az előzetes nem akarja titkolni a sztorit: egy apuka, aki másodállásban sorozatgyilkos, kilátogat a kislányával egy koncertre, ami egy FBI által megrendezett grandiózus elfogás. Tudják, hogy az őrült szadista ott lesz a rendezvényen, a bejáratokat lezárják, lehetetlen kijutni. Ezután nem is ér nagy meglepetés és ez sajnos a film egészében így is marad. A nyitójelenet egy idilli kép: amerikai kertvárosi apuka a rajongásig szeretett gyermekével igyekszik egy körberajongott szupersztár fellépésére, de mi már tudjuk mi a helyzet: bizony ez az abszolút átlagos, jóvágásúnak baráti túlzással nevezhető fickó felelős nagyjából 20 ember brutális meggyilkolásáért. A karakter nézővel való megkedveltetése és a szimpátia kialakítása a gyilkos iránt meglehetősen erőltetett. Az apa és a lánya között lezajló párbeszédek nem életszerűek, esetleg egy Polly Packet házakból álló mesevárosban kommunikál így egy felnőtt és a tinédzser lánya. A közöttük lévő kötelékről érezhetően azt akarják elhiteti, hogy szoros és megtörhetetlen, ám valójában semmiféle hatást nem ébreszt a nézőben a gejl bájoskodás és a problémáik is fájdalmasan egyszerűek.

A lányt nem fogadják be az osztálytásai és szomorúan nézegeti a menő csajok közösségi médiába kitett posztjait, amire az édesapa válaszul felajánlja, hogy lőjenek ők is egy apa-lánya képet, azzal majd jól revansot vesznek a gonoszkodó sulitársakon, akik majd irigyek lesznek, ha meglátják azt. Úgy, hogy ők hárman is ott vannak a koncerten. Ezzel pedig nagyjából be is lőttük azt, hogy mégis mennyire kell mély konfliktusokra számítani.

A koncerten egyre több rendőr tűnik fel és emberünknek gyanús is lesz a dolog, így megszólítja az egyik fancuccokat árusító munkatársat, hogy mégis mi ez a nagy sürgés forgás. Ekkor közlik vele, hogy egy bűnözőt keresnek, ez az egész pedig egy rendőri akció. A pólóárus pasival még többször is találkozhatunk, ő hozza a humort a filmbe, ami ugyanolyan erőltetett, mint minden más, amit ebbe az 1 óra 45 percbe belezsúfoltak.

A színpadon megjelenő énekesnő egy igéző díva, akiről minden második mondatban elmondják, hogy mennyire önzetlen és mekkora szíve van, neki a sztárság csak arra jó, hogy másoknak segítsen. Azt meg kell hagyni, hogy egy igazán szép színésznőt választottak a szerepre és a dalok, amiket kifejezetten a filmhez írtak, remekül kiegészítik a képsorokat.

M. Night Shyamalan gyakran dolgozik kameraállásokkal és a néző itt is remekül kitalálhatta volna, hogy éppen kivel, milyen viszonyt ápol a baltás gyilkosunk, de valamiért mégis kiskanállal etetik meg velünk a történéseket, szó szerint semmi nem maradt a képzeletnek.

A karakterek végletesen eltúlzottak: a sorozatgyilkos tűnhetne dörzsöltnek, de inkább a rendfenntartó szervek a fájdalmasan buták, illetve annyi szerencsés véltlen történik vele, hogy még azt is gondolhatnánk, hogy a Szerencsjáték Zrt. forgatott le egy reklámfilmet, hogy többen vásároljanak lottót. A film egy pontján a Hentesként emlegetett bűnöző még fánkkal is megkínálja az őt üldöző FBI-osokat, ezzel is éreztetve azt, hogy mennyire inkompetens az igazságszolgáltatás. Több száz rendőr, különleges kiképzett ügynök és egy világklasszis profilozó nem bír el egyetlen emberrel. És itt sajnos az sem működik, ami máshol ambivalenciát okoz a nézőbe: nem drukkolunk a pasinak, hogy kijusson, nem tud igazán érdekelni a sorsa. Ha elkapják úgy is jó, ha kijut, akkor sem alszunk majd rosszul.

Hollywoodi berkekben él egy olyan legenda, hogyha van egy sikerfilmed, akkor a következő bukás lesz. Hát, maradjunk annyiban, hogy nagyon várjuk a rendező következő filmjét, hogy ismét leeshessen az állunk, mert most maximum a csalódottságtól kereshettük a padlón a fenn nem tartott érdeklődésünket.

[[vid1]]