promotions.hu
Keresés
Menü megnyitás
Akkorát bukott a TV2-n a Most vagy soha, hogy Rákay Philip meg se mert szólalni utána

Akkorát bukott a TV2-n a Most vagy soha, hogy Rákay Philip meg se mert szólalni utána

Borítókép:  MTI/Máthé Zoltán
Zene, Film & Kultúra
Kategória fejléc
Promotions

Hatalmasat bukott a TV2-n a Most vagy soha.

Annak ellenére, hogy Rákay Philip azt mondta, idén csak moziban lehet majd megnézni a Most vagy soha! című magyar filmet, végül mégis úgy alakult, hogy a TV2 augusztus 20-án leadta a televízióban. Rákay viszont ezt nem bánta, mert mint azt a Mokkában mondta, ennek a filmnek az az üzenete, hogy haza csak egy van, és emiatt nemcsak március 15-én, az 1848-as forradalom évfordulóján lehet levetíteni, hanem bármelyik másik nemzeti ünnepnapon is.

A TV2 aztán kicsit variált a kezdéssel, hiszen eredetileg 21 órára ütemezték a filmet, de aztán rájöttek, hogy így ütközne a tűzijátékkal, és mivel nem akarták megkockáztatni, hogy emiatt legyen kisebb a nézettsége, Petőfiéket fél órával későbbre halasztották. Azzal azonban nem számoltak, hogy egy vihar miatt egy órával későbbre kell rakni a tűzijátékot, bár ez semmiben sem befolyásolta a Most vagy soha! nézettségét, hiszen aki kíváncsi volt a filmre, vagy kitartott a csatornán, vagy átkapcsolt a tűzijátékra, majd miután véget ért, visszatért a TV2-re.

Hogy ilyen szégyenletes számokat produkált Rákayék filmje, nem a tűzijáték hibája, egyszerűen csak kevesen voltak kíváncsiak a produkcióra. Márpedig akkorát bukott a TV2-n a Most vagy soha!, hogy Rákay meg se mert utána szólalni; mély hallgatásba burkolózott a közösségi oldalán.

Pedig előtte több bejegyzést is rakott ki a filmmel kapcsolatban, még akkor is, amikor bejelentették, hogy a vihar miatt később kezdik a tűzijátékot. Rákay Philip akkor ezt írta ki az oldalára:

„Ha esik, ha fúj, mi érkezünk!”


Mostanra viszont bebizonyosdott, hogy alig érdekelt valakit a Petőfi-film, a Nielsen Közönségmérés Kft. hivatalos adatai szerint a TV2 Csoport által nézett kereskedelmileg kiemelt célcsoportban, a 18:59 éves korosztályban csupán 10. helyen végzett az augusztus 20-ai műsorok közül, míg a teljes lakosságot tekintve teljesen bedőlt a nézettsége - hiszen konkrétan még az M1 déli híradóját is többen nézték, mint a Most vagy sohát.

Íme a top10-es lista augusztus 20-áról (18-59):

  1. Tűzijáték - 408.622
  2. RTL Híradó - 234.970
  3. Tények Plusz - 222.028
  4. Szerencsekerék - 188.211
  5. Tények - 187.887
  6. Fókusz - 165.289
  7. István, a király - 153.552
  8. István, a király - 140.260
  9. Raya és az utolsó sárkány - 118.375
  10. Most vagy soha! - 103.996

Ez azért kínos eredmény, mert Rákay Philipnek pont az volt a célja, hogy a fiatalokat szólítsa meg ezzel a filmmel, ezért írtak bele olyan sok fikciót és akciójelenetet, hogy pörgős és izgalmas legyen a történet, ne egy száraz történelmi dokut forgassanak le. Viszont a fenti adatokból is látszik, hogy a fiatalokat teljesen hidegen hagyta a Most vagy soha! augusztus 20-án, úgyhogy ezzel az eredménnyel most nem dicsekedhet a producer.