Így gyalázták a Kádár-korszakban az első Star Wars filmet, ezt mondták 1979-ben a magyar kritikusok George Lucas mesterművéről

Május 4-e a Nemzetközi Star Wars-nap, ezért ebből az alkalomból egy retró különlegességgel készültünk nektek. Az interneten találtunk néhány kritikát, ami George Lucas filmklasszikusáról, az első Star Wars filmről szól. Ez volt 1977-ben az Egy új remény, ami annak idején még simán Star Wars címen lett bemutatva, valószínűleg azért, mert a forgalmazó nem nagyon bízott a sikerben, és nem volt biztos, hogy Lucas el tudja készíteni a betervezett folytatásokat.

Az első Star Wars film 1979 nyarán érkezett meg Magyarországra; ehhez kapcsolódóan van egy régi újságcikk, ami 1979. augusztus 17-én, egy nappal a hazai premier után jelent meg - ez tulajdonképpen egy filmajánló volt, ezzel reklámozták a Csillagok háborúját. Érdemes megnézni, mit írtak a cikkhez mellékelt képhez:

Űrhajósok, az egyi főszereplő majommal.

^{(Fotó: Facebook)}

George Lucas sci-fi kalandfilmje óriási siker lett, hatalmas bevételt termelt már az első napokban, és néhány hét alatt a filmtörténelem egyik legsikeresebb alkotása lett több mint 798 millió dollárral. A produkció nem csak kritikai és anyagi siker volt, de a szakma elismerését is kivívta, ugyanis 7 Oscar-díjjal jutalmazták az 1978-as gálán.

Mindenki odáig volt a Star Warstól már az elejétől fogva, de a Kádár-korszakban nem fogadták annyira jól George Lucas produkcióját. Mutatunk három írást, hogy a hazai filmkritikusok mit gondoltak annak idején az első Csillagok háborúja filmről.

Először itt van a Pesti Megyei Hírlap írása 1979. augusztus 16-áról, amiben a filmkritikus kifejti, hogy a Star Warsnak miért nincsen semmi köze a filmművészethez:

Szemfényvesztő film, a szó direkt és átvitt értelmében is

A film készítésekor harminckét éves amerikai rendező, George Lucas és a különleges filmtrükkök kitalálója és realizálója, Dykstra, 1976-ban forgatta le ezt a minden idők bevételi rekordját röviddel az 1977-es bemutató után megdöntő filmet. (Egy év alatt csak az USA-ban 220 millió dollár volt a bevétel!) Az elképesztő anyagi siker önmagádban is lenyűgöző; magyarázata éppen abban rejlik, hogy

a film maga a tökéletes és grandiózus szemfényvesztés.

Az első szemfényvesztő trükk maga a sztori, mely nem más, mint egy tudományos-fantasztikus történetnek álcázott western, kaland- és detektívfilm elemekkel keverve. Hiába helyezi a cselekményt a rendező valamelyik nagyon messzi csillagrendszerbe, s az időben is nagyon régre (vagy esetleg nagyon a jövőbe?), hiába látunk tökéletes robotokat, fantasztikus élőlényeket, csodálatos űrhajókat és bolygó nagyságú mesterséges égitesteket, hiába viselnek a szereplők fura lepleket, különleges formájú, mélytengeri búvárra emlékeztető külsőt adó védőöltözékeket, hiába tudnak mindent a komputerek — az alapokon ez mit sem változtat. A különbség csupán annyi, hogy 46-os Colt helyett lézerpisztollyal lőnek, musztángcsődör helyett kis űrhajókon vágtatnak, s

a kötelező — egy szem! — női szereplő itt nem szőke, mint az a westernekben előírt, hanem sötétbarna. A történet is olyan sematikus, amilyennek a vadnyugati meg a kalandfilmekben lenni kell:

a Rossz fenyegeti a Jót, időlegesen le is győzi, de a Jónak van ereje felülkerekedni. A gonoszok persze elnyerik méltó büntetésüket, a Jók pedig méltó jutalmukat. Olyan egyszerű ez, mint az a jó öreg pofon, amit kisebb csinnadrattával megcsinált westernekben már az első öt percben illik lekenni valakinek.

Lucas tehát éppúgy beletalált egy közönségigény maximális kielégítésébe, s ennek az igénynek az irányítását is éppúgy a kezébe vette, mint Stallone a Rockyval. Szereti a néző a tudományos-fantasztikus filmeket? Szereti. Szereti a westernt? Szereti. Szereti a kalandot, a bűnügyeket, az üldözést, a lövöldözést, a harci jeleneteket? Szereti, hát persze. Akkor adjunk neki mindezekből annyit, amennyi csak belefér, de ne a megszokott keretek között, hanem sci-fisítsük az egészet. Ettől a lényeget tekintve semmi nem fog változni, a derék néző ugyanazokat a jó öreg sémákat látja majd most is, de elkápráztatja a szemét a tényleg fantasztikus trükkarzenál, és a szemfényvesztés sikerül.

És itt következik a másik szemfényvesztés: ilyen káprázatosán megcsinált trükköket, ekkora technikai apparátust még aligha láttunk filmen. A nemrég nálunk is bemutatott 2001 Űrodüsszeia sem volt utolsó a műfajban, de kismiska ehhez a filmhez képest. Ez aztán az igazi szemfényvesztés. A néző akarva-akaratlan belekerül a technikai trükkök sodrásába, főleg a film utolsó negyedében, a nagy háborús jelenetekben, s miközben ámul-bámul, tökéletesen elfeledkezik a film másik — tartalmi, gondolatai — szemfényvesztéséről, s arról is, hogy

a Csillagok háborúja az ég egyadta világon semmiről sem szól.

És éppen ez a veszélyes a dologban: szédületes költségekkel készített szuperprodukciókról, szuperkasszasikerekről, szuper-Oscar-díjasokról derül ki, hogy a lenyűgöző apparátus mögött semmi nincs, csak egy remekül megérzett nagy üzlet lehetősége. Filmhez ez kétségtelenül elég, művészethez nem mindig. Ebben az esetben sem.

A Csillagok háborúja káprázatosan megcsinált film, de a filmhez, mint művészethez édeskevés köze van.

A legszebb pedig az, hogy feltehetőleg eszébe sem jutott készítőinek, hogy ilyesmit is beengedjenek a filmbe.

Takács István

A fenti írás még úgymond kegyesen bánt a filmmel, de a következő kritika szerzője azt mondta, hogy neki jobban tetszett a kísérőfilm, mint George Lucas produkciója, illetve azt is felemlegette, hogy nemcsak Magyarországon gyártanak közepes filmeket nagyon sok pénzből, hanem a tengerentúlon is. A Dunántúli Napló 1979. augusztus 18-ai írása következik:

Szívem szerint a kísérőfilmről írnék, ugyanis számomra sokkal több izgalmat, és nem utolsósorban tanulságot tartogatott, mint a „nagyfilm”, a Csillagok háborúja. Egy Balaton menti nagyközség tanácsi ügyeiből villant fel három epizódot a rendező, s világít rá egynémely jogszabályunk következetlenségére, logikátlanságára, az úgynevezett „látens jog” túlburjánzására. Jellemző a kisfilm sikerére, hogy még a szuperprodukcióra éhes közönség is figyelmesen végignézte, s a végén megtapsolta.

Arra, hogy milyen jó lett volna még tíz epizódot látni ebből a filmből, a Csillagok háborúja utolsó kockáit követő nézőtéri tolongásban jöttem rá. Közvetlenül azután, hogy az űrbéli hercegnő az űrbéli pilóták — köztük egy -majomszerű lény — mellére tűzi az űrbéli rendjelet, miután megsemmisült a Gonosz, o galaxis elnyomó császárának Halálbolygója, a hős férfiak, komputerek, s valami földön túli, sokat emlegetett Erő áldásos együttműködése következtében…

De addig mennyi mindent át kell élnünk! Vérfagyasztó jelenetek tanúi vagyunk az űrvilág — űralvilág? — egyik kocsmájában, ahol először villan meg a legendás Jedi Lovagrend utolsó sarjának lézerszablyája, űrharcot izgulunk végig, amikor is fénysebességgel száguldozó vadászgépek küzdenek test-test ellen; megismerkedünk a buckalakókkal, a kozmoszhulladékot gyűjtő, izzó szemű Jawákkal, C3POval és R2D2-vel, a két elválaszthatatlan androida jóbaráttal és még ki tudja miféle lénnyel és nációval ebben a világegyetemi forgatagban.

A történet, minden kibogozhatatlan csomója ellenére azért fogódzókat is nyújt. Egy-egy jelenet például kísértetiesen hasonlít a megszokott vadnyugati klisékhez, csak éppen a coltot helyettesíti valami más csodafegyver.

Georges Lucas rendezőnek 50 millió dollár hasznot hozott a film, a nézőt pedig megszabadítja egy húszasától. Igaz, mi csak beülünk a székbe, Lucas úr viszont horribilis összegeket költött el a díszletekre és kellékekre.

A kozmoszbeli polgárháború epilógusát mindezek ellenére ne mulassza el megnézni a magyar mozi-látogató, ha már egyszer megvettük ezt az óriási közönségsikert aratott hiperprodukciót. S ha valakit sértene, hogy sznobériából invitálom a moziba, tekintse a Csillagok háborúját abszolút, ha úgy tetszik, kozmikus tanulságnak:

nemcsak Magyarországon tudnak drága pénzért közepes filmet csinálni, a Föld más országaiban, sőt, a tudományos fantasztikum mai állása szerint, más galaxisokban is.

Havasi J.

Most pedig jön talán a Kádár-korszak legnegatívabb kritikája, amit a Star Warsról írtak. A filmkritikus hölgy ebben azt írja, hogy a Csillagok háborúja egy fantáziátlan semmi, amiből egy is sok. Az alábbi, durva stílusú írás a Heves megyei Népújságban jelent meg 1979. augusztus 18-án:

Ha ön látott már néhány vadnyugati kocsmajelenetet, pár kerge autós üldözést, legalább egy, a második világháborúról szóló szuperprodukciót, esetleg egy Love Story-t, ha mindezt képzeletben füzérre fűzi, a szereplőket és a környezetet bádoggal felöltözteti és beépíti, s ha még mindehhez némi villogást, szirénázást is tud produkálni,

nos, akkor már kész is van egy ahhoz hasonló alkotás, mint amilyen a Csillagok háborúja című, tudományos- fantasztikusnak meghirdetett, kétrészes amerikai film, amelyet George Lucas írt és rendezett.

De inkább ne kísérletezzen, mert elég az ilyesmiből egy is!

Rögtön a lényegre térve: a történet szerint van egy bizonyos Vader — korábban jóember — aki, ki tudja m’ért, átpártolt a Gonoszhoz (?), a csillagrendszerben önkényuralomra törő fekete hatalomhoz. Céljait az illető egy majd Föld nagyságú, vasgolyószerű űrbázissal szeretné elérni, olyan erődítménnyel, amely még égitestek fölrobbantására is képes. Ennek az alkotmánynak a tervrajzát lopja el Leila — érthetetlen okból ő egy hercegnő — hogy a lázadók földeríthessék a Halálbárka gyenge pontját.

Persze a hölgyet idejekorán elfogják, hiszen egy filmben egy fehér ruhás gyönge teremténynél soha nincs alkalmasabb a sínylődés keserveinek érzékeltetésére.

A dokumentumokat két robot menekíti tovább (Stan és Pan-szerűek, csak bárgyúbb a humoruk), majd csatlakozik hozzájuk egy farmersrác, aki voltaképpen főiskolára szeretne menni, (figyelem, fiatalok!) egy aggastyán, a Jedilovagrend tagja. Illetve Han, a pénzéhesnek látszó, ÁMDE, melegszívű vagány egy majomember társaságában…

A vége ezek után ugye kitalálható? Sőt, icipici erőlködéssel biztos, hogy a közepe is…!

Hát igen, sok minden van ebben a filmben, csak tudomány és fantasztikum nincs, sőt, mi több, fantázia sem sok, mert mint a bevezetőből kiderült, az eredetiség nyomokban sem lelhető föl.

Mindez persze nem olyan nagy baj, ha az alkotóknak sikerül a krimi, a horror-, a terrorfilm, a western, a sci-fi, a vígjáték kliséiből, egy valóban szórakoztató filmet összekalapálniuk. Hogy itt mennyire sikerült?

Nos, el kell ismerni, a rendező mindent megtesz azért, hogy a föntebbi hiányosságok ellenére a néző ne unatkozzék, ha nem is a fordulatokon, de legyen min törnie a fejét…

Csak néhány az ötletsorozatból; míg az egyik alkalommal a már említett aggastyán a belé költözött Erő (?) segítségével egy szempillantás alatt elintézi üldözőit, erre a továbbiakban egyszer sem képes. Hogy miért nem, arra nincs válasz. De arra sem, hogy a kis csapatot miért támadja meg néhány zseblámpaszemű buckalakó, majd, miért hagyják ott ijedten a már félig legyőzőtteket, végül a hátralevő idő alatt hova tűnnek a filmből? Az sem egészen világos, hogy a kisebbik robot számára időnként miért kell fordítani, amikor máskor olyan jól érti aki adott parancsokat…

Mindegy, hagyjuk. Kár folytatni, hiszen tény, hogy a vad logikátlanságok ellenére, s ezekkel együtt a közönségnek tetszik a Csillagok háborúja. Föltehetően azért, mert megelevenedni láthatja — Gilbert Taylor által ügyesen fényképezve — a gyermekkorában gyermekdeden elképzelt szörnyeket, a mese mellé kap egy kis romantikát, egy kis humort… s ahogy mondani szokták: közben sok-sok málnaszörp fogyott.

Hát ki tudja… lehet, hogy így, a kánikula utolsó rohamainak idején, a jó mulatsághoz ennyi is elég.

Németi Zsuzsa

A Magyar Televízió 1984 karácsonyán tűzte műsorra először a Csillagok háborúját. Ez volt az első alkalom, hogy a filmet magyar szinkronnal láthatták a nézők, hiszen előtte csak feliratos jelent meg a mozikban. Érdekesség, hogy mozis szinkront az eredeti trilógia három epizódja közül csak A Birodalom visszavág kapott. Ennek valószínűleg (részben) politikai okai voltak, a Kádár-korszakban nem kívánták ugyanis a nyugati mintájú őrületet a kommunista blokk országaiban viszontlátni.

Így konferálták fel 40 éve az első Csillagok háborúja filmet a Magyar Televízióban:

^{Az 1979-es kritikákat a Medium nevű oldal gyűjtötte össze még 2017-ben.}