Hihetetlen története van a legmagyarabb olasz katonának, akit a két világháború között az egész ország hősként tisztelt

Portálunk kiemelt figyelmet fordít a magyar történelem nagyjainak emlékének ápolására: szerencsénk, hogy nem csak magyar emberekről írhatunk, hanem voltak más nemzetek fiai is, akik kiemelkedően sokat tettet hazánkért.

Eltitkolták a magyarok elől? Az iskolában sosem hallhattál történelmünk brutális eseményeiről, a mágus-perekről

Olvass tovább...

A véres emlékű Tanácsköztársaság bukása után volt egy olasz alezredes, aki mindenkinél népszerűbb személynek számított Magyarországon: Guido Romanelli. Romanelli alezredes népszerűségét elsősorban kérlelhetetlen antikommunizmusának köszönhette: mindent megtett, hogy Magyarországon minél hamarabb elbukjon a Tanácsköztársaság, és hogy az antant hatalmak méltányos eljárásban részesítsék Magyarországot.

Katonai karrierjét korán kezdte, 12 évesen már a Római Katonai Akadémia hallgatója volt. Magyarországra az első világháború után, 1919-ben érkezett az olasz misszió delegáltjaként, Bécsből.

Romanelli kiváló diplomáciai érzékkel is rendelkezett, és bár rendkívüli mértékben megvetette Kun Bélát és társait, igyekezett tartani velük a kapcsolatot, akárcsak a kommün ellenzékével. Budapesti tartózkodása alatt fülébe jutott, hogy Kun Béla a Tanácsköztársaság ellen renitenskedő ludovikás fiatal tisztek közül akasztani tervez, megtörve az ellenállást - mire Romanelli ezredes közölte, amennyiben ez megtörténik, minden lehetséges nemzetközi fórumon Kun Bélát teszi felelősség mindenért, valamint az összes olasz börtönben raboskodó kommunistát még aznap délután felkötteti, mire Kun Béla elállt a ludovikás tisztek akasztásától: az antanttal egyáltalán nem mert újat húzni.

Budapesten igyekezett minél többet segíteni az nélkülöző tömegnek, akárcsak a 133 napig fennálló rendszer ellenségeinek tekintett arisztokratáknak, valamint a Budapesten élő módosabb olasz polgárok kimenekítésében is, majd Kun Bélák bukása után egy előzetes olasz-magyar megállapodás folytán az egykori népbiztosok családtagjainak Bécsbe vitelében is szerepet vállalt.

A két világháború közt a magyar lakosság nem feledkezett meg az ezredesről, utca, tér volt róla elnevezve, 1922 novemberében a Parlament kupolacsarnokában Romanelli két mellszobrot (Strobl Alajos alkotásait), egy ékkövekkel kirakott díszkardot, egy festményt (Erdey Sándor művét), nyolc piros-fehér-zöld szalagos bronzérmet vehetett át. (A díszkard ma is megtekinthető Rómában az Olasz Egység Múzeumában.)

A budapesti olasz követség bankettel, az Operaház díszelőadással ünnepelte (mindkét helyszínt kitüntette jelenlétével az ország akkori első embere, Horthy Miklós kormányzó is). Nem sokkal ezután utcát neveztek el róla. Néhány évvel később (1929-ben) a Ludovika falán emléktáblát avattak a tiszteletére (Sződy Szilárd domborműve díszíti).

Romanelli ezredes 1938 és 1943 között szintén Budapesten tartózkodott, mint a Magyar-Olasz Bank elnöke, utolsó útján koporsóját ludovikás zászlóval takarták be.