600 éves magyar káromkodás a híres krónikában, durva szitokszavak a középkorból, amiket a Széchenyi Könyvtárban őriznek

Ha káromkodásról, szitokszavakról van szó, akkor bizonyos szempontból az élmezőnyben vagyunk, hiszen kevés nemzet tudja ennyire sokszínűen, választékosan kifejezni nemtetszését és haragját, bosszúságát, mint a magyarok. Míg Amerikában mindent azzal a jól ismert F-betűs szóval oldanak meg, addig nekünk a legegyszerűbb káromkodásra is vagy féltucat szinonimánk van.

De vajon honnan ered a magyar káromkodás, egyáltalán mi volt az első szitokszó nálunk, és ki mondta? Mi most megmondjuk a választ.

Hihetetlen, de az első magyar káromkodásig egészen a sötét középkorig, a 14. század közepéig kell visszamennünk, I. Nagy Lajos uralkodásához. Még mielőtt bárki is arra gondolna, nem a király szájából hangzottak el az alábbi szitokszavak, de könnyen lehet, hogy legbelül neki is hasonló gondolatai voltak, ha annak idején eszébe jutottak a svábföldi németek.

A Széchenyi Könyvtárban őrzik a Dubnici krónikát, ami valójában egy 1370 körül keletkezett krónika alapján íródott történelmi könyv, ami latin nyelven készült Váradon, 1476-ban. Egyedül a káromkodás olvasható benne magyarul - a kornak megfelelő írásmódban. Először megmutatjuk a feljegyzést eredeti formájában, aztán lefordítva is:

„Wezteg kwrwanewfya zaros nemeth, iwttatok werenkewht, ma yzzywk thy wertheketh”.

Ebből nem sokat lehet érteni, maximum 3 szót. De még mielőtt lelepleznénk, mit jelent a fenti mondat, hadd mondjuk el, milyen kontextusban hangzott el. 1355-ben I. Nagy Lajos segítséget küldött Habsburg II. Albert osztrák hercegnek és Luxemburgi IV. Károly német-római császárnak a németek elleni csatározásaihoz. A krónika szerint a magyar sereg hatalmas csatát vívott az ellenséggel Zürich körül.

A legenda úgy szól, hogy a magyarok azt kiáltották, "Szent királyok, segítsetek!", majd legyőzték a németeket. Mivel azt a parancsot kapták, hogy egy foglyot se ejtsenek, ez a feljegyzés meséli el, mi történt az ellenséggel:

„Úgy hullottak le a szájas németek a magyarok előtt, mint ökrök a vágóhídon”.

A csata után a magyar katonák ezt kiáltozták, és ez a hivatalos fordítása a fenti szövegnek:

„Veszteg, kurvanő fia szaros német, ittátok vérünket, ma isszuk ti véreteket”.

Aki mindezt nem hiszi, járjon utána a Széchenyi Könyvtárban, vagy nézze meg az alábbi videót a magyar káromkodás történetéről: