Adam Sandler rég volt ennyire idióta – Hubie, a halloween hőse-kritika
Olvass tovább...
Igazán jó dolga van ma a mezei horror-rajongónak, reneszánszát éli a műfaj. A Netflix idén Mike Flanagan rendező Edgar Allan Poe adaptációjával, Az Usher-ház bukásával készül a Halloween-szezonra.
A Netflix évről-évre nagy hangsúlyt fektet a Halloween-szezonra, három éve egy Adam Sandler komédiájával uralták a terepet, két éve egy egész trilógiával rukkoltak elő (A félelem utcája), tavaly Guillermo del Toro horror-antológiája, A Jeffrey Dahmer-sztori, valamint Tim Burron Wednessday sorozata lapult a tarsolyukban (sok egyéb mellett, mert ez igazán csak a jéghegy csúcsa).
Ami a felsorolásból kimaradt, hogy minden évben beidőzítettek egy-egy Mike Flanagant sorozatot is, és nem lesz ez máshogy idén sem. Flanagan évek óta ügyesen építgeti filmes életművét, kisebb költségvetésű filmekkel kezdett, aztán a Netflixnek elkészítette az első Stephen King adaptációját, a Gerald's Game-t (a második a moziban bemutatott Álom Doktor volt).
Olvass tovább...
Ezzel egy rendkívül gyümölcsöző kapcsolat vette kezdetét, Flanagan azóta folyamatosan önti magából a jobbnál jobb horror-tematikájú alkotásokat, amire a Netflix is csak úgy hivatkozik, hogy Flanaverse. Hamarosan ennek a szép együttműködésnek szakad vége, mivel korunk legjelentősebb horrorrendezője átigazolt a konkurens Amazonhoz. Előtte azonban még elkészítette a kultikus Az Usher ház bukásának első sorozatadaptációját, ami október 12-én debütál a Netflixen. Szokás szerint egyszerre fog felkerülni mind a 8 rész.
Flanagan nem a direktben ijesztgetés (jump-scare), az öncélú erőszakábrázolás (gore) vagy a véres belezés (slasher) híve. A rendező sokkal mélyebb, pszichológiai oldalról közelít a horror műfajhoz (nem véletlenül hívják gyakran a filmes Stephen Kingnek), számára a legijesztőbb dolgokat nem vámpírokban, szellemekben, vagy démonokban kell keresni, hanem az emberi lélek legsötétebb bugyraiban. Így bár mindegyik filmjét körbelengi a fantasztikum és a misztikum, valójában mindig az emberi drámákra fókuszál.
A rendező mögött áll már pár sikerfilm, de egyedi látásmódját a sorozatos munkáiban tudja igazán kibontakoztatni. Ennek két meghatározó sarokkövét lehet megfigyelni: egyrészt mindegyik sorozata sokszereplős, ezeket rendszeresen úgy építi fel, hogy mindegyik rész más-más karakterre fókuszál, miközben a fő cselekményszálon is haladunk előre. Másrészt nem csak ez a mozaikosság növeli a drámai töltetet, hanem az is, hogy Flanagan közben rendszeresen ugrál az időben, a jelen borzalmai mindig valamilyen múltbéli, feldolgozatlan eseményen alapulnak.
A szerzőifilmes hozzáállást az is vastagon aláhúzza, hogy Flanagan szeret ugyanazokkal a színészekkel dolgozni, Kate Siegel (a rendező felesége), Henry Thomas (a kisfiú az E.T. - A földönkívüliből), vagy éppen Carla Gugino (Sin City, Watchmen) csak pár név, akik nemcsak hogy rendszeres visszatérői a Flanaverse-nek, hanem szinte minden alkalommal teljesen más karakter bőrébe bújnak. Ezt a névsort hosszasan lehetne még folytatni, éppcsak nem különösebben híres, de annál tehetségesebb gárdáról van szó. Nem lesz ez máshogy Az Usher ház bukásával sem.
Olvass tovább...
Mielőtt azonban kijönne az új sorozat, érdemes bepótolni a Flanaverse korábbi alkotásait. Ehhez kívánunk most egy kis mankót nyújtani. Fontos megemlíteni, hogy Flanagan nem mindig rendezi egy-egy sorozata összes részét, de mindegyiknek showrunnere (kreátora, írója, kreatív-producere, ahogy tetszik), illetve vágója. Ez utóbbi elég ritka, de esetében mondhatjuk, hogy szó szerint nem engedi ki a kezéből a produkciókat, a legfontosabb döntéseket végül úgyis mindig a vágószobában kell meghozni.
Flanagan legelső választása a Netfix égisze alatt Shirley Jackson népszerű gótikus horrorjára esett. A könyvből korábban is készült már mozgókép, az 1963-as A ház hideg szíve ma már klasszikusnak számít, az 1999-es Az Átok Liam Neeson és Catherine Zeta-Jones főszereplésével kevésbé emlékezetes. Flanagan azonban csak laza kiindulási pontnak használja a regényt, és egy feldolgozatlan családi drámára húzza fel a cselekményt. A Crain-házaspár régi, elhanyagolt házak renoválásával keresi a kenyerét, melyekbe be is költöznek öt gyermekükkel, a Hill-ház azonban alaposan kifog rajtuk. A megtört családot nem csak valódi szellemek, hanem saját múltjuk is kísérti: mindenki máshogy próbál megbírkózni a felfoghatatlan rettenettel, ami még 26 évvel később is a házhoz köti őket.
Henry James A csavar fordul egyet című regényének rengeteg filmes adaptációja ismert, ezek közül az 1961-es Az ártatlanok Deborah Kerr főszereplésével horror alapmű, az 1971-es Éjszakai jövevények Marlon Brandoval inkább csak egy érdekes átértelmezés, és eléggé egyedi hangot üt meg a 2001-es Más világ is Nicole Kidmann főszereplésével. A Bly-udvarház inkább romantikus film, mint horror, a dajka és a gondnok szerelme van a középpontban, akik maguk sem mindig tudják, mit kezdjenek a félárván maradt Wingrave gyerekekkel, akik anyjuk elvesztése után sokszor nagyon furcsán viselkednek. Nem merik elmondani a felnőtteknek, de szellemeket látnak. Ekkor még úgy volt, hogy ez egy kísértetházas antológia-sorozat lesz, a Bly-udvarház azonban elég felemás fogadtatásban részesült. Flanagan ennek ellenére a későbbiekben sem szakadt el nagyon a ház tematikától.
Ez már nem adaptáció, hanem a rendező személyes szerelem-projektje, amire több más filmben is tett már utalást korábban (A Midnight Mass című könyv előkerül a Hush-ban és a Gerald's Game-ben is). A történet egy izolált kisközösségben játszódik, ide tér vissza a film elején a börtönből szabadult, és azóta Istennel hadilábon álló Riley. A bűnbánó férfi és az álmos kisváros életét egy fiatal, karizmatikus pap érkezése rázza fel, aki kisebb csodákat tesz, miközben egyéb megmagyarázhatatlan furcsaságok is történnek a szélfútta szigeten. A sorozatban egymást érik a bibliai értelmezések és idézetek, és elképesztően sokat beszélnek benne, amitől néha kicsit vontatottá válik. A legvégére azonban alaposan felpörög, csak kapkodjuk a fejünket, miközben észre se vettük, hogy félidőnél leváltották a főszereplőt.
Flanagan tavalyi sorozata egy hospice házban játszódik, ahol a haldokló tinédzserek éjszakánként a könyvtárba gyűlve ijesztő rémtörténeteket mesélnek egymásnak, ám ezekbe a történetekbe a maguk módján saját életüket is beleszövik. Ezek a fiatalok már megbarátkoztak a halál gondolatával, akivel egyik nap még jót nevettek, az másnap talán sosem kel fel. Az intézetet egy rejtélyes nő vezeti, az újonnan érkező Ilonka pedig meg van győződve róla, hogy a nővér tud az igazságról: valaki egyszer több napra eltűnt ezen a helyen, és amikor visszatért, már makk egészséges volt. Elindul hát a versenyfutás a halállal, hogy a haldokló fiatalok a rejtély végére járjanak, hihetnek-e a csodákban, ha vannak egyáltalán? Az éjféli klub az bestseller ponyvaíró, Christopher Pike különböző rémtörténeteit fűzi egybe, ezért akár tetszőlegesen folytatható is. Az előzőektől eltérően ez nem minisorozat, a Netflix azonban egy évad után lelőtte - ennek ellenére, bár a történet vége nyitott, mégis kerek, bátran neki lehet vágni, hogyan küzdenek meg a tinik a halál és a gyász gondolatával.
A Flanaverse feltehetően utolsó darabja ismét egy nagynevű klasszikust dolgoz fel (Edgar Allan Poe azonos című novellája majdnem 200 éves, 1839-ben adták ki először), amit a rendező hasonlóan az összes többi, eddig felsorolt adaptációhoz, ugyancsak a jelenkorba helyez. Ennek a könyvnek is számos feldolgozása létezik, de ezek közül egy akad csak, ami igazán híres: az azonos című Roger Corman adaptáció, aki számos más Poe művet is feldolgozott, és ezek a filléres alkotások ma is a műfaj meghatározó alapdarabjai. Kíváncsian várjuk, mit fog mindehhez hozzátenni Flanagan sajátos látásmódja.
Olvass tovább...