promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Benéztem a húgom szekrényébe, amit ott találtam az mindent megváltoztatott közöttünk
Borítókép:  Profimedia/Illusztráció
Zene, Film & Kultúra
Kategória fejléc
Megosztás
Másolás

Egy átlagos esti bulinak indult és a ruhámat kerestem, mivel anyukám nem képes megjegyezni, hogy melyikünk szobájába tegye a mosott ruhákat.

Teljesen ártatlanul bementem a húgom szobájába és kinyitottam a szekrényét, miközben telefonon beszéltem a barátnőimmel, akikkel az esti program részleteit egyeztettük. Éppen ott tartottunk, hogy ki mit vesz fel én pedig felháborodva meséltem, hogy anyukám megint elkeverte a ruhámat és hihetetlen, hogy nem lehet megkülönböztetni a két gyerek stílusát.

Rutinosan kinyitottam a húgom szekrényét, tudtam már, hogy mit és hol kell keresni. Azonban ahogy a nagy telefonálás közben kutakodtam, valami olyat érintett a kezem, aminek egyből felismertem a formáját. Persze, tudom, ez engem is minősít, hiszen honnan tudtam mi az, viszont a döbbenet erősebb volt az önostorozásnál.

Amit először éreztem, az a szilikon hideg érintése. Ami utána feltűnt, az a felismerhető, határozottan félreérthetetlen forma. Hosszú és még annál is hosszabb. Első döbbenetemben a szavam is elakadt és csak hallgattam a vonal másik felén történő csajos csacsogást, de közben a kezem már önálló életet élt.

Nem akartam elhinni ami éreztem. Amikor feltűnt, hogy a nekem szegezett kérdésre nem reagáltam egy ideje, kis türelmet kértem és letettem a telefont. Kivettem a szekrényből amit találtam és a sejtésem beigazolódott:

Egy hatalmas vibrátort fogtam a kezembe.

Nem tudtam mire vélni, hiszen a húdom hosszú ideje párkapcsolatban élt és sosem említette, hogy bármi ilyesmit igénybe vesznek. Fogalmam sem volt, hogy mit csináljak, arra gondoltam, hogy nem kellett volna turkálnom, szóval totál meg voltam lőve.

Azonban a legnagyobb meglepetés ezután jött: úgy döntöttem, hogy nem töröm ezen a fejem, tulajdonképpen bármennyire is nyíltan állunk hozzá a családi kérdésekhez, végülis mindenkinek joga van a magánélethez.

A buli rendben lezajlott, másnap pedig amikor le akartam menni boltba és kinyitottam a saját szekrényemet, akkor ott volt egy ajándékpapírba csomagolt valami:

Kedves Nővérkém! Szerintem erre szükséged lenne.

Egyből felismertem mi az és amikor ez leesett nekem, akkor sokkal sokkal örültem volna, ha mégiscsak a húgomék használták volna azt, amit ezek szerint nekem szántak.

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás