promotions.hu
Keresés
Menü megnyitás
Szovjet gépfegyverrel és kínai kajával indított az új Star Wars-sorozat

Szovjet gépfegyverrel és kínai kajával indított az új Star Wars-sorozat

Borítókép:  Profimedia
Zene, Film & Kultúra
Kategória fejléc

Egyelőre nem sok köszönet van az Andorban, ami nyomokban Star Wars-hangulatot is tartalmaz. Spoilermentes kritika az első 3 epizódról.

Egyelőre kijelenthetjük, hogy a sorozatok terén sokkal merészebben és magabiztosabban pöfög a Disney-féle Star Wars-éra, mint a filmeknél. A folytatástrilógia még most is bűzlik attól, hogy nem volt egy épkézláb koncepció, egy összetartó kapocs a három etap között, a rendezők és az írók ide-oda dobálták egymásnak a labdát, ki-ki belevitte a saját ötletleit, és egyetlen célja az volt, hogy további bőrt húzzanak le erről 45 éves űropera birodalomról. Ez alól erős kivétel volt a 2016-ban bemutatott Zsivány Egyes, ami az Egy új remény közvetlen előzménytörténete. Gareth Edwards alkotása bebizonyította, hogy a Star Wars nemcsak egy mese, ami elsősorban a gyerekeknek szól (ahogy George Lucas oly sokszor hangoztatta ezt az elmúlt évtizedekben - a szerk.), hanem igenis tud komor, komoly, és sötét lenni.

Ez a fajta tónusváltás igen jól fel tudta frissíteni a franchise-t, és nem mellesleg úgy tudott szerethető, emlékezetes karaktereket behozni és bemutatni, hogy mindenki jól tudta, egyikük sem élheti túl a Halálcsillag terveinek megszerzéséért indított öngyilkos missziót. A film egyik emblematikus karaktere az utcajáró zsiványból lett lázadó százados, Cassian Andor volt, a történet szürke figurája, aki premier plánban tolta az arcunkba a Lázadás mocskos oldalát. A Diego Luna által alakított karaktert már 6 éve olyannak ismertük meg, aki terjedelmes becsületkódexet hordoz a lelkében, de sosem rest beszennyezni a kezét, ha a helyzet úgy kívánja.

Nagyon megörültem, mikor bejelentették, hogy készül egy előzménysorozat a Zsivány Egyeshez, aminek központi figurája Andor lesz, hiszen - bár van már egy ugyancsak jól sikerült animációs szériánk erről a korszakról Lázadók címmel - az ő szemszögén keresztül leereszkedhetünk a galaxis mocskába, és az ő idegenvezetésével járhatjuk végig a megalakuló Lázadás útját, ami a Scarif-i csatához vezet majd. Ráadásul ez a sorozat egy remek lehetőség lenne arra, hogy élőszereplős formában láthassuk a Lázadók sorozat néhány karakterét, mint például Hera Syndullát, hiszen az Andor pont abban az évben indul, mint az említett animációs sorozat is.

A Disney+-on debütált széria első évadához rögtön három epizódot tettek közzé, amiben egyelőre nem sok köszönet van, és nem is sok Star Wars-hangulat szorult belé. Az eddig megismert történet szerint a kétes ügyletekbe keveredő Andor a húgát keresi, akitől még kamaszkorában szakadt el a szülőbolygóján, a Kenari-n. A keresés végül egy Morlana-1 nevű bolygóra vezeti, ahol a Preox-Morlana nevű vállalat korrupt rendfenntartói kiszúrják maguknak, és belekötnek az utcán. Végül aztán ők húzzák a rövidebbet, ezért Andornak menekülnie kell a Ferrixre. Azonban a vállalat kötelességtudatos embere, Syril követi őt, hogy Cassian megbűnhődjön a tettéért. Andor a Ferrixen találkozik össze egy méregdrága biznisz miatt Luthen Raellel, aki okkal kereste fel Cassian-t, és el akarja magával vinni.

Így leírva talán érdekesnek bizonyulhat az Andor-sorozat háromepizódos nyitánya, de durván két órán keresztül nézni már komoly megpróbáltatás - szinte lehetetlen küldetés - a legnagyobb Star Wars rajongóknak is. Félreértés ne essék, a sorozat egészen elképesztően van kidolgozva, a dollármilliókból felhúzott monumentális díszletváros látványával nem lehet betelni, és továbbra is remekül passzol a Csillagok háborújához ez a komorságot, nyomorúságot, és gátlástalanságot árasztó hangulat, csak az a baj, hogy egyelőre majdhogynem semmi sem emlékeztet minket arra a címen és a főszereplőn kívül, hogy egy Star Wars-sorozatot nézünk. Ha nem ismernénk Andor karakterét, akár azt is gondolhatnánk, hogy a Szárnyas fejvadász spin-off szériáját látjuk, szóval egyáltalán nem csodálkozom azon, hogy a legtöbb rajongó nincs elragadtatva az eddig látottaktól.

Persze a hangulattal nem lesz probléma, hiszen előbb-utóbb feltűnik Mon Mothma szenátor, a szabadkereskedelmi szektorból való elszakadás után pedig reménykedhetünk végre birodalmiakban is, és ne feledkezzünk meg a Forest Whitaker által alakított Saw Gerreráról sem, aki ugyancsak szerepel ebben a sorozatban. A hamisítatlan Star Warsos hangulat hiánya egyáltalán nem zavart volna, ha egy jó kis felvezetőt kaptunk volna a történethez, érdekes karakterekkel és pár izgalmas pillanattal, de sajnos az Andor egyelőre elég harmatgyenge lábakon áll, amelyek szinte összeroskadnak a tömény unalom alatt, ami ránehezedik erre a három részre. A Zsivány Egyest és a Bourne-filmeket is jegyző Tony Gilroy nem igazán vitte túlzásba, hogy már az elején beindítsa a sztorit, pedig máris lement a 12 részes évad negyede. Az Andor magas fokozaton járatja a céltalanul, hülye zenékre sétálgatunk az utcán művészetét, hogy a Disney villoghasson azzal a díszletvárossal, amit felépített, míg a másik szálon egy galatikus indiánrezervátumba csöppenünk, hogy megismerjük Cassian múltját.

De még ha érdekes karaktereket vonultatna fel a sztori, de az Andor most még ezzel is hadilábon áll. A legtöbb karakter, aki szembejön a főhőssel, sem jellemmel, sem személyiséggel nincs felruházva, csak érdektelen papírmasék, akiket azért raktak a sztoriba, hogy be tudja bizonyítani, hogy fanservice-s cameók és mellékszereplők nélkül is meg tud tölteni egy Star Wars világában játszódó produktumot. A legtöbb karakterről azt sem tudni, hogy mit miért csinálnak, csak lézengenek, néha-néha felbukkannak egy-egy jelenetben, ha pedig éppen nem a semmitmondó párbeszédekkel telepakolt képsorokon rontják a levegőt, akkor részegesen betoppannak a párjukhoz, hogy szexuális aktusra invitálják őket.

De ha csak ennyiben merülne ki a hülyeség...az Andornak hála már azt is tudjuk, hogy a messzi-messzi galaxis mégsincs olyan messze ahhoz, hogy a kínaiak ott is gyorsbüfét nyissanak. Komolyan mondom az egyik jelenetben a Preox-Morlana alkalmazottja papírdobozból majszolja a kék pirított tésztát; márcsak az evőpálcika hiányzott volna. Egy másik jelenetben pedig az egyik pasas egy szovjet AK-47-essel macsóskodik - bár a Baljós árnyakban kommuikációs eszközként használt villanyborotva után ez legyen a legnagyobb gond.

Mindent összevetve, az Andor egyelőre egy végtelenül vontatott és dögunalmas széria, ami nyomokban Star Warst is tartalmaz, viszont látszik benne az a mérhetetlenül sok pénz, amit a Disney lapátolt ebbe a produkcióba. Diego Luna kiváló a szerepben és Stellan Skarsgard karakterében is bőven van potenciál, de rajtuk kívül egyelőre nem sok jót ígér a sorozat - ami a szereplőket illeti. Biztos vagyok benne, hogy ez a 3 epizód csupán egy lapos alapköve volt a szériának, a 3. rész végét látva egy sokkal eseménydúsabb és izgalmasabb folytatásban reménykedhetünk, és nem kizárt, hogy idővel az Andor az egyik legkiválóbb Star Wars-sorozattá fogja kinőni magát.