promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Döbbenetes videó: 23 évvel ezelőtt Jason Momoa kevés izommal, rövid hajjal, szakáll nélkül - sosem ismernéd fel
Borítókép:  Profimedia - illusztráció
Zene, Film & Kultúra
Kategória fejléc
Promotions
Megosztás
Másolás

1999-ben mutatkozott be a tévében az azóta világsztárrá előlépett színész.

Az elmúlt napokban nagy változás történt a Trónok harca és az Aquaman sztárjával, az izomkolosszus Jason Momoával, szinte minden lap címlapon hozta, hogy kedvenc akcióhősünk új fizimiskával virít, miután szinte teljesen lenyíratta a haját, méghozzá egy nemes cél érdekében. Tüsifrizurája után pedig szinte már rá sem lehet ismerni, annyira ikonikussá váltak raszta tincsei? Meglehet, de az is igaz, hogy nem mindig viselt ilyen frizurát az HBO sztárja, hiszen korábban szakáll nélkül rótta a tenger habjait.

Hogy mindez hol történt?

A most 43 éves színész még 1999-ben mutatkozott be a tévében, tehát jó 23 évvel ezelőtt, méghozzá a Baywatch Hawaii szériában, miután Hawaii-on megválasztották az év modelljévé. Majd karrierjénekk következő nagyobb állomása már a Csillagkapu Atalntisz-etapja volt, amelyben négy évadon keresztül játszotta Ronon Dexet. Utóbbiban már megvoltak az ikonikussá váló tincsek. Az előbbibe azonban még nem.

A Baywatch Hawaii sorozat Magyarországon nem örvendett akkora népszerűségnek, mind hasonnevű társai, így pedig valószínűleg sokan egyfajta sokként fogják megpillantani Jason Momoát Jason Ioane szerepében a szériában. Rövid haj, a kilencvenes évek divatja szerint, szakáll nélkül, kigyúrtan, szálkásan, de még jóval kevesebb izommal, mint manapság.

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás