promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Hiába szidta mindenki, a legújabb Marvel film így is hatalmas sikert aratott
Borítókép:  Profimedia
Zene, Film & Kultúra
Kategória fejléc
Megosztás
Másolás

A kritikusok nagyon lehúzták az új Marvel filmet, de a közönség mégis bizalmat szavazott neki.

Március 31-én mutatták be a magyar mozik a Morbius című Sony-féle Marvel filmet Jared Leto főszereplésével, de előtte már tudni lehetett a kritikusok véleményét, ugyanis a legtöbben elég egyértelműen kijelentették az összesen 17 százalékos Rotten Tomatoes értékeléssel, hogy ez az alkotás sajnos rettenetesen pocsék lett, és még annyira sem szórakoztató, mint a Venom – nekünk sem igazán tetszett, bővebben itt fejtettük ki a véleményünket róla:

Ilyen negatív kritikák mellett sokan úgy gondolták, hogy hatalmasat fog bukni a Morbius, de mindenkit megleptek az amerikai mozis bevételek, ugyanis hamar kiderült, hogy a közönség kíváncsisága és „márkahűsége” igazi sikerfilmmé tette a Sony-Marvel legújabb szuperprodukcióját:

a csütörtök éjszakai vetítéseket beleszámítva a hétvégén mindössze három nap alatt 39,1 millió dollárt hozott Jared Leto képregényfilmje, ami elképesztően jó teljesítmény a körülményekhez képest.

A Morbius 75 millió dolláros költségvetés mellett máris világszerte 84 millió dollárt termelt, ez pedig könnyen lehet, hogy eldönti a stúdió szemében a folytatás kérdését, hiszen ebből valószínűleg az derült ki a Sony számára, hogy a közönségnek bejött Jared Leto vámpír-szuperhőse – vagyis, ha minden jól megy, akkor beérik a készítők építkezése, és jó úton haladunk afelé, hogy egyszer egy közös filmben láthassuk Pókembert, Venomot és Morbiust.

Itt lehet megnézni az IMDb-n jelenleg 5.1/10-es értékeléssel rendelkező Morbius magyar előzetesét:

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás